Namikoshi, a shiatsu megteremtője, alapvetően nem kötődött a zen hagyományához. Ma élesen meg is különböztetjük a „Namikoshi shiatsut” a Masunaga és Ohashi nevéhez fűződő és Európában valamint Amerikában elterjedt „zen shiatsutól”.
A zen szellemisége a shiatsu gyakorlatában számos helyen tetten érhető, ugyanakkor alapvetően nem az energetikai koncepcióban keresendő a párhuzam. A hozzáállás az, ami rokon vonásokat mutat a zen és a shiatsu gyakorlatában, a zazenben és a kezelések kivitelezésében. A fő kapcsolatok itt: a koncentráció, a figyelem, az elmélyedés, a jelen idejű tudatosság, a test tudatosság gyakorlása, a testtartás jelentősége, az intuíció, a spontaneitás, a paradoxonok elfogadása, a szándékmentesség, valamint az egyenrangú partneri viszony, kezelt és kezelő között. Összességében tehát a tudati és a testi hozzáállás teszi rokonná a két gyakorlatot és a tény, hogy mindkét esetben hangsúlyozottan nem pusztán egy filozófiai, elméleti teóriáról van szó, hanem konkrét praxisról.
Azt írta Masunaga: „Igaz, hogy a zen meditációval kezdődik, de nem tiszta, hogy miért is ülünk le meditálni. Mert a válaszok a zenben nem a megértésből fakadnak… Ugyanez van a shiatsuval. Az ujjak nyomásával kezdődik, de nehéz megmagyarázni, hogy egy pont nyomása, miért gyógyítja meg a betegséget.” Taisen Deshimaru írja Igazi Zen című könyvében, hogy „A zen dinamikus teória, ami fejlődik, és minden körülményhez alkalmazkodik.” Kiemeli, hogy Buddha eredeti tanításához híven, de a hely és az idő körülményeihez alkalmazkodva lehet értelmezni a zen hagyományát is. Pontosan ez jelenik meg a shiatsu történetében és a praxisban is, az idézett mondatban akár fel is cserélhetnénk a „zen” szót „zen shiatsura”. Ez talán nem is véletlen, Masunaga Zen shiatsu könyvének bevezetőjében írja:
„Deshimaru Roshi Párizsban, professzor Sato bevezetésével tanult shiatsut. Ő egyik tanítványán használta a shiatsut, hogy a gerinc csigolyák helyzetét helyreállítsa. Nem csak helyreállította a gerincet, de meg is gyógyított betegségeket.”
Mindkét módszer, a zen és a shiatsu is a testből és a tudatból indul ki.
„Deshimaru mester tanítása közvetlen volt: a zen titka a zazen.” A za jelentése a japánban ülés, a zen pedig meditációt jelent. Az ülés a testi mozdulat, a meditáció a tudati. A két terület között pedig egyértelmű összefüggés mutatkozik, az emberen belül, nincs elválasztottság test és tudat között. Ezt jól példázza, ha megfigyeljük magunkat vagy embertársainkat. Azt fogjuk tapasztalni, hogy különböző tudatállapotokban a test tartása más és más lesz. Teljesen különbözik egy ember fizikai térben elfoglalt pozíciója akkor, amikor örül valaminek, ha megretten valamitől, ha szerelmes, ha kíváncsi, ha vágyakozik, ha dühös, vagy ha történetesen alszik. A tudatállapot változása a testen keresztül megnyilvánul a térben, mert a két terület egy és ugyanazon személy sajátja. Úgy érzem közismert az a jelenség, amikor valaki hosszan tartó stresszhatásnak van kitéve, élethelyzetéből kifolyólag, s ekkor, alkatának megfelelően, hajlamossá válik fogyásra vagy elhízásra.
A gyakorlat azt mutatja, hogy a test felől könnyebb megközelíteni belső lényegünket. A fizikai valóságunkat lényegesen gyorsabban megtanulhatjuk kontrollálni és befolyásolni, míg a tudatunkban jóval nehezebb és hosszabb folyamat, mélyre ható változásokat szándékosan előidézni. Ezért a gyakorlásban, mindig a test lesz a fókusz elsődleges tárgya. A test a kulcs a változáshoz. Mára ezt kezdik felismerni a pszichoterápiában is, ahol egyre inkább terjednek a nonverbális, a testet és mozgást használó eljárások. Vagy említhetném a nyelvtanulás területét, ahol eredményessége miatt, szintén egyre gyakoribb az a módszer, hogy összekötik a mozgással a szavak és kifejezések tanulását. Ami még ennél is kézenfekvőbb, és ma már köztudott, hogy a gyermekeknek is a motorikus készségek elsajátításával párhuzamosan fejlődnek mentális képességeik.
A zen dódzsóban (a meditációs gyakorlás helye) először többnyire az ülő tartást mutatják meg a tanítványoknak, a kekkafuzát (lótuszülés) vagy a hankafuzát (fél lótuszülés). Azt kérik, hogy ezt a tartást tartsák fenn a meditálók végig a gyakorlás alatt, egyenes gerinccel. Sokszor hangsúlyozott téma a zenben, hogy a tartás maga a buddha állapot.
A tudat is a testre összpontosít. A zazen alatt a fókusz a testen és a légzésen van. Így lehetséges tudatára ébrednünk saját magunknak, mint emberi lénynek. Ez nem egy spirituális gyakorlat vagy egy önfejlesztő technika, hanem pusztán a jelen pillanat valóságának tudatosítása. „Tudatára ébredni a térnek, az »itt«-nek, és tudatára ébredni a pillanatnak, a »most«-nak.” Nincs benne semmi misztikus vagy különleges, tényleg csak az itt és most tudatossága a cél.
Persze az ülő meditáció, a zazen csak része, egy stádiuma a gyakorlásnak, hiszen emberi lényként alapvetően, életünk túlnyomó részében mozgásban vagyunk. Előbb-utóbb kifejlesztjük a gyakorlásban azt a képességet, hogy bármilyen helyzetben meg tudjuk őrizni testünk és tudatunk jelenlétét. Kosen így ír erről: „A zen az állás. A zen az ülés. A zen a járás. Minden pillanatban testünk és tudatunk jelenlétében találjuk magunkat. E kettő együtt az életünk itt és most. A zazen az ember azon képessége, hogy megtalálja igazi helyét az univerzum kebelén, az emberiség kebelén.”
Ha valaki shiatsut kezd tanulni az első akadály, amivel szembetalálkozik a mozgás nehézsége. Shiatsut általában földre fektetett matracon adunk, a matracon fekvő, ülő kezelt körül mozogva. Az átlagember nincs hozzászokva ahhoz, hogy a földön mozogjon. Olykor sajnos ahhoz sincs szokva, hogy egyáltalán tudatosan mozogjon. A mai kor embere általában nagyon kevés testmozgást végez, íróasztalnál ül, autóban ül, ebédlőasztalnál ül, TV előtt ül, alapvetően rengeteget ül, de jellemzően magasra emelt székeken és kevés figyelemmel saját magára. A szükségletek elvégzésén túli testmozgás kultúránkban főként a sporttevékenységekhez kapcsolódik. A sportban leginkább a feladaton van a figyelem, azon az elérendő célon, ami az adott sport sajátja. Ehhez képest először mindenkinek nehézséget okoz letérdelni, seizaba ülni (hagyományos japán térdelő ülés) a matracon, a térdein, a talpain és a kezein mozogni, mászni, alacsonyan tartva a súlypontját és mindeközben magába, befelé figyelni.
Ezért amikor valaki shiatsut kezd tanulni, általában az első dolog, amit megmutatunk a tanítványoknak, hogy miként lehet kényelmesen órákat eltölteni térdelve, térden mozogva a kezelő matracon. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra. Eleinte mindenki találkozik kényelmetlenségekkel – ahogy a zazenben is -, húzódik a test, zsibbad a láb, izomláz keletkezik különböző helyeken. Ugyanakkor ennek a speciális mozgásformának az elsajátítása elengedhetetlen a shiatsu gyakorlásához, ezért a képzések alatt ez egy újra és újra megjelenő téma, mindig visszatérünk a helyes tartás hangsúlyozására. Ha bármilyen új technikát tanul a gyakorló, a helyes kivitelezés része, hogy milyen tartásban, pozícióban lehet eredményesen alkalmazni az adott fogást.
A shiatsu technikájának egy speciális sajátossága, hogy minimális fizikai erőkifejtésre törekszik. Ezt pedig úgy lehet elérni, ha a terapeuta nem a karjának, vállának izomerejével dolgozik, hanem az egész testét használja a mozdulatok kivitelezésében. Tehát egy teljes testtudatosságra van szükség ahhoz, hogy jó shiatsut tudjunk adni, mert ha erőlködünk, és izomenergiával végezzük a technikákat, akkor az már nem a megfelelő shiatsu. A tartás és a mozgás harmóniája adja a shiatsu esztétikai szépségét, amitől akár egy külső szemlélő számára is művészinek hat egy kezelés. Pont úgy van ez, mint akár a nó művészetében „De ha a tartás nem szép, minden más közönségesen hat. …Mozgás és tartás – minden emberre egyénileg jellemző alkati sajátosság. Ezen belül: a mozgás a külvilággal köt össze, a tartás »énemet« fejezi ki.”
Az egyenes, tónusos, laza testtartás a kiindulópont és mozgás közben is erre törekszünk. Bevett gyakorlat, ha a terapeuta proprioceptív érzékelésével arra lesz figyelmes, hogy fölöslegesen feszíti valamelyik izmát, megáll egy pillanatra az érintésben és ellazítja magát. Ha ez sikerül, rendszerint érzékelhető egy mélyebb lazulás a kezelővel egy energetikai térben lévők testében, így a kezeltben is. Ez annyira erős hatás tud lenni, hogy ha jelen van egy vagy több külső szemlélő, gyakran bennük is megvalósul ilyenkor egy elengedés. Ez hasonló jelenség, mint mikor a szülést kísérő bába vagy dúla azt érzékeli, hogy a szülő nőben van egy nem kívánatos, felesleges feszültség, például folyamatosan felhúzva tartja a vállait, olyankor az asszonytársi segítő saját vállait lazítja el és ez sokszor elég ahhoz, hogy automatikusan meghozza a szülő asszony testének ellazulását is.
Vannak shiatsu iskolák, ahol a képzés első fél-egy évében csak a saját testükkel dolgoznak a diákok.
A testtartás mellett mindkét gyakorlatban fontos szerepe van a légzésnek, ami az egyik legizgalmasabb fiziológiás jelenség az emberi test és tudat összefüggéseit tekintve. A légzés egy olyan mechanizmus, ami automatikusan működik minden ember életében, de van rá lehetőség, hogy tudatosan befolyást gyakoroljunk rá. Ezért mondják, hogy ez egy kapu a tudatalatti és a tudatos tudatunk között. Mindemellett ugyan egy fizikai jelenségről van szó, amennyiben az izmok összehúzódása és elengedése által működő folyamatként tekintünk rá, de egyértelmű összefüggés figyelhető meg a tudati, érzelmi állapotok alakulásával egyidejűleg megjelenő változásra a légzés mélységét és ritmusát figyelve. Kisebb-nagyobb mértékben mindig módosul a légzés, ha egy új érzelmi aspektus jelenik meg az emberben. Más a ritmusa, mélysége, amikor félünk, amikor idegesek vagyunk, vagy amikor belefeledkezünk valamilyen tevékenységbe, de akkor is átalakul jellege, ha éppen emésztünk, vagy szexuális tevékenységet végzünk. Olyan jelzőrendszer ez, ami egyértelmű és azonnali, jelen idejű visszacsatolásként érzékelhető, amennyiben bármilyen belső változás történik szervezetünkben.
A zenben tudatosan használják a légzést a tudat tisztítására.
„A zazen légzése megvédi a testet és a tudatot. A mély, lassú, csendes kilégzésre kell koncentrálnunk, amit a belégzés természetesen követ, gyorsan és erőteljesen. Nehéz mindkettőre, a kilégzésre és a belégzésre is koncentrálni, tehát a kifelé áramló lélegzetre, a kilégzésre összpontosítjuk a figyelmünket.”
A zen shiatsu kezelések egyik első mozzanata, hogy a terapeuta úgy közelít partnere lényegéhez, hogy hozzáhangolja légzését a kezelt személy légzéséhez, ezzel teremtve meg egy mély belső kapcsolatot kettejük között. Ez az összeköttetés a légzés által, ideális esetben, végig fennmarad a kezelés folyamán. A nyomások, nyújtások kivitelezése, mindig a kezelt személy légzéséhez igazodik és a kilégzés ritmusában történik. A kilégzés alatt ugyanis sokkal könnyebben valósul meg az ellazulás, a befogadás. A kezelt légzése ugyanakkor egy visszajelzés is a terapeuta számára, annak változásából tudja, hogy milyen hatást vált ki a különböző technikák alkalmazása a shiatsut kapóban. A vegetatív idegrendszer a légzés által jelez vissza, hogy inkább szimpatikus vagy inkább paraszimpatikus túlsúly uralkodik a szervezetben. Rendszerint nagy változás figyelhető meg a légzésben, amikor valamilyen lényeges oldódás tényleg megtörténik a szervezetben. Ilyenkor a belégzés elmélyül, a kilégzés elnyúlik vagy egy mély sóhajtás tör elő a kezeltből, ahogy átlélegzi az egész testét.
Kosen nagyon helyesen látja ezt:
„A mély kilégzés a tudatosság megtisztítójaként, takarítójaként működik.”
A zen gyakorlókat arra buzdítják, hogy mélyen lélegezzenek, úgy hogy a has domborodjon a belégzéskor, és ez a terület laposodik el a kilégzés aktusában.
A has területe nagyon fontos, mind a kínai, mind a japán emberképben és természetesen a gyógyászatban is. És ma már a nyugati orvoslás is felismerte és igazolta ennek a területnek a kiemelkedő jelentősségét. A kínai energetikai rendszerben a has közepén található a dan tian pont, amit a japánok kikai tanden-nek hívnak. Ez az energia tengere – más néven cinóber mezőnek is mondják –, egy olyan energia központ, ahol nagy mennyiségű energia raktározódik el a szervezetben, és ha kell hozzáférhetővé válik. A nyugati orvoslásban „második agy”-ként (second brain) nevezték el azt az idegrendszeri központot, amit csak nemrég fedeztek fel a neurológusok. Azt találták, hogy az agyéhoz hasonló mennyiségű neuron kapcsolat található a vékonybél területén, tehát a has közepén, pontosan ott, ahova a keleti hagyomány is helyezi az ember energetikai központját. Azt is megállapították a vizsgálatok, hogy a fejben lévő agy és a „hasi agy” közötti neuron összeköttetések 90%-a lentről fölfelé halad, tehát a hasból az agyba, és csak az idegrostok 10%-a az, ami az agyból szállít információkat a „második agy” irányába. Ennek a központnak a shiatsu gyakorlatában óriási jelentősége van. A japánok harának nevezik a has területét és számos kifejezés él a japán nyelvben, ami használja ezt a szót érzelmek, és egyéb belső állapotok kifejezésére. A shiatsut gyakorló számára a figyelmének és a mozgásának a központja a harájában kell hogy legyen. Oda lélegzik, hogy ellazult állapotba kerüljön. Onnan indítja a mozdulatait, hogy ne fizikai erőből dolgozzon, hanem ennek az energiaközpontnak az erejét használva, erőfeszítés nélkül alkalmazza a technikákat. És a figyelmének egy részével is folyamatosan a harájában van jelen, mert itt érzékelheti intuitíven a legjobban, ha valami megváltozik az energetikai térben. Ezt a figyelmet nevezzük hara-tudatosságnak.
„Dógen mester azt mondta, hogy aktív és gondolatoktól mentes elme-szívvel kell rendelkeznünk. Hogyan gondolkodhatunk gondolkodás nélkül? Ez a zen lényege, a hisirjó. Ez a zazen titka. Túl van a szubjektív gondolkodáson.”
A hishirjō, Deshimaru mester szerint, az az állapot, amiben az elme-szív gondolatok nélkül, egyfajta abszolút érzékeléssel van jelen a bölcsesség állapotában. Ez a Buddha tudat, ami túl van a személyes elme egyéni gondolatain.
Ennek elérését úgy magyarázza Deshimaru, hogy küzdés nélkül, nem rögzítve a tudatot kell jelen lenni a gyakorlásban, úgy hogy a felmerülő egyéni gondolatokhoz sem szabad hozzátapadni. A gondolatok folyama természetes jelenség, de ha nem kötődünk hozzá, akkor a személyesség átadja a helyét az univerzális elmének, a buddha tudatnak. Így lesz a tudat üres, ku.
Deshimaru egy nagyon szemléletes példát hoz a Buddha tudat természetének megértésére, amikor a Sáriputrától kapott ételt Buddha egy kutyának adta. Sáriputra tudatában a történet szerint még jelen volt a ragaszkodás, az adás aktusa még telve volt ezzel és így meglepődött. Buddha tudata az ellenpélda, a minta, ahogy mindenféle ragaszkodás nélkül áramlásban, mozgásban tartva az ételt, könnyedén és gondolkodástól mentesen, részvéttel adta tovább azt az ebnek. Ez az anyag és a tudat természetének, a folytonos változásnak remek példázata, mely rávilágít a megragadás hiábavalóságára, az ego mentességre. Jól mutatja, hogy a buddhai hozzáállás messze nem az, amivel vádolni szokták. Nem öncélú és nem is a világból való kivonulás a célja.
Ahogy Kosen írja: „A zazen koncentráció nem jelenti azt, hogy begubózunk, elzárjuk magunkat a világtól, hanem azt, hogy elmerülünk benne, és túllépünk rajta.”
A zen hagyományban a koncentrált, jelen idejű tudatosság központi eleme a gyakorlásnak. Ez egy elmélyült figyelem, de nem valamiben, hanem mindenben, ami csak megjelenik a pillanatban.
„A bölcsnek nincs egója, számára minden ego.”
Erre az ego-mentes tudatosságra van szükség a shiatsu kezelések közben is. A gondolkodásnak nincs szerepe a terápiában, legalábbis egy ponton túl. Például a kínai orvoslás diagnózis állításához képest, a zen shiatsu terápiában teljesen más jelentősége van az állapotfelmérésnek. A páciens ugyan elmondja a panaszait vagy a szándékát, hogy milyen céllal kéri a shiatsut, és a kezelő is feltesz kérdéseket, illetve akár fizikális vizsgálatokat is végez, de ez még mindig nem fogja meghatározni a kezelés menetét. Amikor a terapeuta elkezdi a kezelést, és először hozzáér a kezelthez, akkor ego és gondolatmentesen ráhangolódik, rákapcsolódik a másik ember személyére. Innentől a belső megérzése, az intuíciója fogja vezetni és az, hogy milyen reakciókat észlel a partnere testében, energiarendszerében. Ehhez valóban ugyanaz az elmélyült, ragaszkodásmentes figyelem szükséges, ami a buddha tudat sajátja. A gondolatok, például, hogy milyennek gondolja a kezelt magát vagy, hogy a terapeuta mit gondol arról, hogy a páciense, hogy lenne jobb állapotban ilyenkor már direkt hátráltató körülmények. Ha ezek töltik be a kezelő tudatát, akkor nem lesz képes teljes figyelemmel jelen lenni és észlelni a finom energiákat és az apró változásokat, a páciens testének és energiarendszerének autentikus reakcióit úgy, ahogy azok valóban megjelennek.
Ugyanez a helyzet, ha a terapeuta nyomás alatt érzi magát, hogy neki kell megszüntetnie páciense problémáit. Ilyenkor ez feszültséget fog teremteni és leromlik a hatékonyság.
A shiatsuban a szándékmentesség elvét alkalmazzuk, ami természetesen nem jelent irányultság nélküliséget vagy valami olyasmi hozzáállást, hogy mindegy mit teszek, majd csak jobb lesz valahogy a kezeltnek. A két fél arra szerződik a terápiában, hogy a shiatsut alkalmazó arra használja tudását és tapasztalatát, hogy támogassa partnerét problémái megoldásában. Ugyanakkor ezt görcsösen, akarással nem lehet eredményesen megtenni. A szándék egy akarás, ami egy megfeszített állapot, egy hátráltató feszültség. Helyette a megfelelő hozzáállás az alkalmazkodás és a lehetőség megteremtése a változásra és arra, hogy a kezelt személy tanulhasson panaszaiból. Ez azzal szemben, mintha tudatát beszűkítve, célorientáltan csak arra fókuszálna a terapeuta, hogy megszüntessen valamilyen problémát, pont az ellenkezőjét valósítja meg, kitágítja a tudatosságot. Emellett csak így lehet elérni, hogy ne megszokásból dolgozzon a kezelő, hanem spontán módon, jelen időben az intuíciójára támaszkodva.
Ez egy folyamat vége, hiszen először általában azzal a céllal kezd valaki shiatsut gyakorolni, hogy segítsen másoknak vagy saját magának és ez a szándék annyira erős, hogy mindenképpen meg akarja valósítani a kezelésekben. Hosszú folyamat, míg eljut oda a terapeuta, hogy felismerje, megtapasztalja, hogy ez a fajta direkt célzottság akadályozza a valódi eredményességet és csak a felszínen hozza meg a hatást. Lehet, hogy sikerül ideiglenesen megszüntetni bizonyos problémákat a pácienseknél, de ezek rendre visszatérnek és igazán mély változás nem tud megvalósulni ilyen hozzáállással. Sok tapasztalat és bátorság is szükséges ahhoz, hogy a terapeuta belássa, megvalósítsa ezt a határozottan zen mozdulatot, és átlépjen ezen a látszólag paradox helyzeten.
Ugyanez a szándékmentesség jelenik meg ugyanis a zazen gyakorlása közben, ez a mushotoku. „Dógen mesternek egyik legfontosabb alapelve az, hogy ne vágyakozzunk a haszonra, és ne viszonzást várva adjunk.” Deshimaru úgy fogalmazza meg, hogy a cél elérésének vágya magával hozza a cél elvétését. Ez a ragaszkodás elhagyása, amit Buddha is oly sokszor hangsúlyozott.
Ezt az állapotot természetesen meg kell előznie egy célokkal teli tudatállapotnak. Azért kezd el zazent gyakorolni valaki, mert úgy hallotta ez a módszer segít elérni a nibbānát, a megszabadulást vagy egyszerűen csak boldoggá, teljessé tesz. Ezek a gyakorlás elején mind elérni vágyott célok lehetnek, de ahogy Kosen írja: „Aztán egy napon a gyakorlás meghalad bennünket. A tudat nem marad meg a személyes koncepcióknál, hanem messzebb megy és felfedezi önmagát, nincsenek korlátai, és a cél önmagától elmarad.”
Annyira a zen lényegéből fakad a shiatsu, hogy Deshimaru mester számos kijelentése akár egy shiatsu mester tanítása is lehetne, de így van ez más zen mesterek tanításával is.
Azt írja Deshimaru:
„Az igazság az egyszerűségben rejlik.”
Saját és más shiatsu terapeuták tapasztalata is az, hogy ahogy fejlődünk a gyakorlásban és egyre több tapasztalatot szerzünk, noha egyre több technikát ismerünk meg, mégis a kezelések egyre egyszerűbbek lesznek. Egy kezdő shiatsus általában rengeteg mindent próbál belezsúfolni egy-egy kezelésbe és gyakran ezek sokkal hosszabbak is. Míg a tapasztalt terapeuták rövidebb és lényegesen egyszerűbb, kevesebb különböző technikát alkalmazó kezeléseket adnak. Mégis ezek a hatékonyabbak, ami abból adódik, hogy nem az akarás szándéka vezeti és vakítja el a kezelőt, hanem figyelve partnere pillanatnyi állapotaira, csak annyit tesz, ami minimálisan szükséges a továbblépéshez, az energiák megmozgatásához.
„Életünk sem nem kicsiny, sem nem szűk, sem nem korlátozott, sem nem magányos.”
A tudat beszűkítése helyett a jó shiatsu gyógyász, kitágítja tudatát és nem korlátozza annak szabad áramlását. Alapvető nézet mind a kínai, mind a japán orvoslásban, hogy az energia a figyelem útját követi. Ennek megfelelően, ha azt akarja elérni a kezelő, hogy a megrekedt energia felszabaduljon és elárassza a kezelt egész testét, nem korlátozhatja fókuszát egyetlen pontba. Számos módszer, belső technika rendelkezésére áll a gyógyítónak, hogy kitágítsa figyelmét és ezzel oldja fel páciense testében a blokádokat. Egészen más érzete és tapasztalata lesz annak a kezeltnek, akit úgy érint terapeutája, hogy közben figyelmét nem csak az érintés helyén tartja, hanem egy egész testrészre vagy akár az egész testre kiterjeszti. Megint nagy változást tud hozni az érintés minőségében, ha a kezelő saját testének egészét figyelmében tartja miközben érint. Pontosan a magány tűnik el a térből.
„Testünk és az egyetemes test egyek.”
Ha a fent vázolt módon kapcsolódik össze a kezelő páciensével, bizonyos szempontból feloldódik a két test közötti elválasztottság érzése és valóban egy energetikai teret, rendszert fognak alkotni. Nagyon gyakori tapasztalat, hogy a kezelő saját testében érzi meg, hogy a másiknak mire lenne szüksége, hova adja a következő érintést. Vagy olyan is előfordul, hogy a kezeltből fakadó érzelmi benyomásai, képzetei támadnak a gyógyítónak. Ha például érezhetően megreked egy ilyen kép vagy érzet a térben, a kezelt nem tud továbblépni, a terapeuták előszeretettel öntik szavakba benyomásaikat, ami ilyenkor robbanásszerű változást és gyors felszabadulást hoz a páciensnek.
Természetesen ez a kapcsolat visszafelé is működhet, a kezelt fél is kaphat benyomásokat a kezelőtől. Ezért is nagyon fontos, hogy a kezelő személye háttérbe szoruljon és valóban minél inkább ego-mentes tudatállapotban legyen.
„Egónk és az egyetemes ego egy.”
Ez szorosan kapcsolódik az előző témához. Ha a kezelőben létre jön az ego elengedése, az kihat a kezeltre is.
„A továbbadás lehetősége a szeretet, az erő, és az öröm forrása.”
Ezt minden, még a kezdő shiatsu terapeuták is hamar megérzik már a gyakorlás során is. Az adás, a támogató szándékú érintés hamar felkelti a szeretetet és az ebből fakadó erő teszi élvezetessé a shiatsut annak is, aki adja azt.
Deshimaru mester Igazi Zen című könyvében egy egész fejezetet szentel a „Zen és a tudomány” témájának. Hosszan foglalkozik a zen és a zazen egészségügyi és pszichológiai hátterével. A Tokiói Orvostudományi Egyetem, a Japán Orvostudományi Akadémia, fizikusok és egyéb tudósok kutatásainak eredményeire támaszkodva bizonyítja, hogy a zen gyakorlásnak milyen pozitív kihatásai vannak a vegetatív idegrendszere, az agyhullámokra és általában az egészségre. Bemutatja például, hogy a fájdalmak sem véletlenül jelennek meg bizonyos helyeken a meditációs ülés közben. Közzéteszi a kötőszöveti struktúrák (fasciák) belső szervekkel kapcsolódó területeinek, az orvosi könyvekben lejegyzett mintázatának megfelelő térképét.
Ugyanezeket a megfigyeléseket veszi alapul a shiatsu módszere is. Egyik legfontosabb hatása (Masunaga egyik közvetlen tanítványa, Saul Goodman, azt mondja, utolsó éveiben ő is mindig ezt hangsúlyozta legerőteljesebben) a vegetatív idegrendszer befolyásolása. A hát diagnosztikus területeit is erőteljesen használja a shiatsu. És ami talán mindezeknél még fontosabb, a shiatsu a meridiánokban és az egész testben jelen lévő energiával, rezgésekkel dolgozik, tehát a nem anyagi információkkal.
Deshimaru idézi többek között R. Lapp amerikai fizikus megállapítását, miszerint: „…A fizikusok már nem biztosak abban, hogy a protonok és elektronok {az anyag összetevői} helyet foglalnak el. Egyes elméletek szerint ezek a részecskék csak hullámok, térfogat nélküli pontok, vagy magától egy fizikustól vett idézettel élve »a térben kísértő matematikai egységek. «”
Helyesen látja, hogy a modern tudomány gyakorlatilag igazolja a test és a tudat buddhista értelemben vett ürességtermészetét.
A zen bölcsessége analóg a shiatsu bölcsességével. Pont annyira egyszerű, magától értetődő és mentes mindenféle mesterséges tudástól vagy misztikumtól.
„A zen bölcsességének semmi köze a tudat egy új ismeretéhez, nem egy felsőbbrendű állapot. A koncentráció és a bölcsesség nem két elkülönülő dolog. Mikor koncentrálunk zazenben, a bölcsesség automatikusan megjelenik. Az előagy pihenése elősegíti a mély agy fejlődését, lehetővé téve az intuíció megjelenését. A tudósok nagyon jól ismerik ezt az intuíciót, amelyet aztán képletekkel kell bizonyítaniuk. A zen gyakorló képlete a viselkedése, mely megvalósítja ezt a bölcsességet, harmóniában a kozmikus renddel.”
Így jelenik meg automatikusan előbb-utóbb a shiatsut gyakorlókban is a bölcsesség és az intuíció. Ez látszik kívülről is a kezeléseken, a viselkedésén. Tapasztalt külső szemlélő, gyakorlott shiatsu oktató látja tanítványain, amikor ezt megvalósítják a gyakorlatban. Pont úgy, ahogy egy belső harcművészeti irányzat mestere látja kívülről, hogy tanítványa mely belső képességeket sajátította már el.
A Genjōkōanban olvashatjuk Dōgen mester szavait:
„Buddha útjának tanulmányozása önmagunk tanulmányozása, önmagunk tanulmányozása önmagunk elfelejtése, önmagunk elfelejtése pedig nem más, mint egyet alkotni minden létezővel.”
Noha szinte senki nem gondolja – és sokan nem is jutnak ilyen mélységbe -, de mikor shiatsut kezd tanulni valaki, önkéntelenül is ezen az úton indul el. Nem véletlen, hogy számos shiatsut tanuló diáknak egyáltalán nincs szándékában hivatásos shiatsu gyógyásszá válni. Nagyon gyakran nem a megélhetés biztosítása vagy valamilyen gyógyítói elhivatottság vezeti az embereket egy shiatsu kurzusra, hanem az önismeretük fejlődése a cél. A módszer tanulása közben óhatatlanul közelebb kerül az ember saját magához, képességeihez, határaihoz, megismerheti erejét és korlátait. Ahhoz, hogy mások támogatásán dolgozzon az ember, mindez elengedhetetlen. Persze ezek a felismerések mindig a pillanat felismerései. Talán emiatt is, sokszor mégis komoly terapeuták kerülnek ki azok közül, akik önismereti céllal vágnak bele a shiatsu tanulásába. Sőt, talán mondhatom, hogy belőlük válnak a legelhivatottabb gyógyítók. Nekik tényleg hivatássá tud válni a shiatsu. Míg akik azzal az elhatározással, küldetéstudattal indulnak neki a tanulásnak, hogy gyógyítani akarnak, gyakrabban esnek bele a túlzott akarás okozta feszültségbe, amiről már korábban volt szó. Ez a különbség a hivatás és a küldetés között. Míg a hivatás a jövőbe mutat, a küldetés a múltból fakad.
Ugyanúgy, ahogy a zenben az önmagára figyelő tudat megismeri testének és tudatának működését, ezek a felismerések megjelenhetnek a shiatsu gyakorlása közben is, ha a gyakorló komolyan veszi, hogy saját testének folyamatos tudatában legyen. Kívülről úgy tűnik, hogy a shiatsut adó dolgozik azon, aki kapja a kezelést, de a valóságban, mindketten adnak is és kapnak is ebben az együttlétben. Ebben az egyenrangú partneri viszonyban egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy tulajdonképpen ki kezel kit. Az oldódás, az elengedés, a gyógyulás mindkét félben egyidejűleg megjelenik, s bár nem oldódik fel teljesen az én és a te viszonya a kapcsolatban, de létrejöhet egyfajta harmónia a felek között, amiben mindketten adnak is és kapnak is.
Ez a hétköznapi szinten is egyértelmű, hiszen a terapeuta abból tartja el magát és családját, hogy pénzt kap a páciensétől, aki viszont azáltal tud közeledni saját maga harmóniájához, hogy kezelést kap. Ez egy abszolút egyenrangú, kölcsönösségen alapuló kapcsolat.
Ugyanez a momentum természetesen megjelenik tudati szinten is, amennyiben a kezelő minden alkalommal lehetőséget kap az elmélyedésre a szándékmentes aktivitásban, míg a kezeltben ugyanez az elmélyedés valósul meg valamivel passzívabb formában.
forrás: Demeter Péter – Zen szellem a gyógyászatban