Cikkek

ZEN SZELLEM A SHIATSUBAN

Namikoshi, a shiatsu megteremtője, alapvetően nem kötődött a zen hagyo­má­nyá­hoz. Ma élesen meg is különböztetjük a „Namikoshi shiatsut” a Masunaga és Ohashi nevé­hez fű­ződő és Európában valamint Amerikában elterjedt „zen shiatsutól”.

A zen szellemisége a shiatsu gyakorlatában számos helyen tetten érhető, ugyanakkor alapvetően nem az energetikai koncepcióban kere­sen­dő a párhuzam. A hozzáállás az, ami rokon vonásokat mutat a zen és a shiatsu gya­korlatában, a zazenben és a kezelések kivitelezésében. A fő kapcsolatok itt: a kon­cent­ráció, a figyelem, az elmélyedés, a jelen idejű tudatosság, a test tudatosság gyakorlása, a testtartás jelentősége, az intuíció, a spontaneitás, a paradoxonok elfogadása, a szán­dék­mentesség, valamint az egyenrangú partneri viszony, kezelt és kezelő között. Összes­ségében tehát a tudati és a testi hozzáállás teszi rokonná a két gyakorlatot és a tény, hogy mindkét esetben hangsúlyozottan nem pusztán egy filozófiai, elméleti teóriáról van szó, hanem konkrét praxisról.

Azt írta Masunaga: „Igaz, hogy a zen meditációval kezdődik, de nem tiszta, hogy miért is ülünk le meditálni. Mert a válaszok a zenben nem a megértésből fakadnak… Ugyanez van a shiatsuval. Az ujjak nyomásával kezdődik, de nehéz megmagyarázni, hogy egy pont nyomása, miért gyógyítja meg a betegséget.” Taisen Deshimaru írja Igazi Zen című könyvében, hogy „A zen dinamikus teória, ami fejlődik, és minden körülményhez alkalmazkodik.” Kiemeli, hogy Buddha eredeti tanításához híven, de a hely és az idő körülményeihez alkalmazkodva lehet értelmezni a zen hagyományát is. Pontosan ez jelenik meg a shiatsu történetében és a praxisban is, az idézett mondatban akár fel is cserélhetnénk a „zen” szót „zen shiatsura”. Ez talán nem is véletlen, Masunaga Zen shiatsu könyvének bevezetőjében írja:

„Deshimaru Roshi Párizsban, professzor Sato bevezetésével tanult shiatsut. Ő egyik tanítványán használta a shiatsut, hogy a gerinc csigolyák helyzetét helyreállítsa. Nem csak helyreállította a gerincet, de meg is gyógyított betegségeket.

Mindkét módszer, a zen és a shiatsu is a testből és a tudatból indul ki.

„Deshimaru mester tanítása közvetlen volt: a zen titka a zazen.” A za jelentése a japánban ülés, a zen pedig meditációt jelent. Az ülés a testi mozdulat, a meditáció a tudati. A két terület között pedig egyértelmű összefüggés mutatkozik, az emberen be­lül, nincs elválasztottság test és tudat között. Ezt jól példázza, ha megfigyeljük magun­kat vagy embertársainkat. Azt fogjuk tapasztalni, hogy különböző tudatállapotokban a test tartása más és más lesz. Teljesen különbözik egy ember fizikai térben elfoglalt po­zí­ciója akkor, amikor örül valaminek, ha megretten valamitől, ha szerelmes, ha kíváncsi, ha vágyakozik, ha dühös, vagy ha történetesen alszik. A tudatállapot változása a testen keresztül megnyilvánul a térben, mert a két terület egy és ugyanazon személy sajátja. Úgy érzem közismert az a jelenség, amikor valaki hosszan tartó stresszhatásnak van kitéve, élethelyzetéből kifolyólag, s ekkor, alkatának megfelelően, hajlamossá válik fo­gyásra vagy elhízásra.

A gyakorlat azt mutatja, hogy a test felől könnyebb megközelíteni belső lé­nye­günket. A fizikai valóságunkat lényegesen gyorsabban megtanulhatjuk kontrollálni és befolyásolni, míg a tudatunkban jóval nehezebb és hosszabb folyamat, mélyre ható vál­to­zásokat szándékosan előidézni. Ezért a gyakorlásban, mindig a test lesz a fókusz el­sőd­leges tárgya. A test a kulcs a változáshoz. Mára ezt kezdik felismerni a pszicho­te­rá­piá­ban is, ahol egyre inkább terjednek a nonverbális, a testet és mozgást használó el­já­rá­sok. Vagy említhetném a nyelvtanulás területét, ahol eredményessége miatt, szintén egy­re gyakoribb az a módszer, hogy összekötik a mozgással a szavak és kifejezések ta­nu­lását. Ami még ennél is kézenfekvőbb, és ma már köztudott, hogy a gyermekeknek is a motorikus készségek elsajátításával párhuzamosan fejlődnek mentális képességeik.

A zen dódzsóban (a meditációs gyakorlás helye) először többnyire az ülő tartást mu­tat­ják meg a tanítványoknak, a kekkafuzát (lótuszülés) vagy a hankafuzát (fél lótuszülés). Azt kérik, hogy ezt a tartást tartsák fenn a meditálók végig a gyakorlás alatt, egyenes gerinccel. Sokszor hangsúlyozott téma a zenben, hogy a tartás maga a buddha állapot.

A tudat is a testre összpontosít. A zazen alatt a fókusz a testen és a légzésen van. Így lehetséges tudatára ébrednünk saját magunknak, mint emberi lénynek. Ez nem egy spi­rituális gyakorlat vagy egy önfejlesztő technika, hanem pusztán a jelen pillanat való­sá­gának tudatosítása. „Tudatára ébredni a térnek, az »itt«-nek, és tudatára ébredni a pillanatnak, a »most«-nak.” Nincs benne semmi misztikus vagy különleges, tényleg csak az itt és most tudatossága a cél.

Persze az ülő meditáció, a zazen csak része, egy stádiuma a gyakorlásnak, hiszen em­beri lényként alapvetően, életünk túlnyomó részében mozgásban vagyunk. Előbb-utóbb kifejlesztjük a gyakorlásban azt a képességet, hogy bármilyen helyzetben meg tud­juk őrizni testünk és tudatunk jelenlétét. Kosen így ír erről: „A zen az állás. A zen az ülés. A zen a járás. Minden pillanatban testünk és tudatunk jelenlétében találjuk ma­gun­kat. E kettő együtt az életünk itt és most. A zazen az ember azon képessége, hogy meg­ta­lálja igazi helyét az univerzum kebelén, az emberiség kebelén.”

Ha valaki shiatsut kezd tanulni az első akadály, amivel szembetalálkozik a mozgás ne­hézsége. Shiatsut általában földre fektetett matracon adunk, a matracon fekvő, ülő ke­zelt körül mozogva. Az átlagember nincs hozzászokva ahhoz, hogy a földön mozogjon. Olykor sajnos ahhoz sincs szokva, hogy egyáltalán tudatosan mozogjon. A mai kor embere általában nagyon kevés testmozgást végez, íróasztalnál ül, autóban ül, ebéd­lő­asztalnál ül, TV előtt ül, alapvetően rengeteget ül, de jellemzően magasra emelt szé­ke­ken és kevés figyelemmel saját magára. A szükségletek elvégzésén túli testmozgás kul­tú­ránkban főként a sporttevékenységekhez kapcsolódik. A sportban leginkább a fela­da­ton van a figyelem, azon az elérendő célon, ami az adott sport sajátja. Ehhez képest elő­ször mindenkinek nehézséget okoz letérdelni, seizaba ülni (hagyományos japán térdelő ülés) a matracon, a térdein, a talpain és a kezein mozogni, mászni, alacsonyan tartva a súly­pontját és mindeközben magába, befelé figyelni.

Ezért amikor valaki shiatsut kezd tanulni, általában az első dolog, amit meg­mu­tat­unk a tanítványoknak, hogy miként lehet kényelmesen órákat eltölteni térdelve, térden mo­zogva a kezelő matracon. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra. Elein­te mindenki találkozik kényelmetlenségekkel – ahogy a zazenben is -, húzódik a test, zsib­bad a láb, izomláz keletkezik különböző helyeken. Ugyanakkor ennek a speciális moz­gásformának az elsajátítása elengedhetetlen a shiatsu gyakorlásához, ezért a kép­zé­sek alatt ez egy újra és újra megjelenő téma, mindig visszatérünk a helyes tartás hang­súlyozására. Ha bármilyen új technikát tanul a gyakorló, a helyes kivitelezés része, hogy milyen tartásban, pozícióban lehet eredményesen alkalmazni az adott fogást.

A shiatsu technikájának egy speciális sajátossága, hogy minimális fizikai erő­ki­fej­tés­re törekszik. Ezt pedig úgy lehet elérni, ha a terapeuta nem a karjának, vállának izom­erejével dolgozik, hanem az egész testét használja a mozdulatok kivitelezésében. Tehát egy teljes testtudatosságra van szükség ahhoz, hogy jó shiatsut tudjunk adni, mert ha erőlködünk, és izomenergiával végezzük a technikákat, akkor az már nem a meg­felelő shiatsu. A tartás és a mozgás harmóniája adja a shiatsu esztétikai szépségét, ami­től akár egy külső szemlélő számára is művészinek hat egy kezelés. Pont úgy van ez, mint akár a nó művészetében „De ha a tartás nem szép, minden más közönségesen hat. …Mozgás és tartás – minden emberre egyénileg jellemző alkati sajátosság. Ezen be­lül: a mozgás a külvilággal köt össze, a tartás »énemet« fejezi ki.”

Az egyenes, tónusos, laza testtartás a kiindulópont és mozgás közben is erre tö­rek­szünk. Bevett gyakorlat, ha a terapeuta proprioceptív érzékelésével arra lesz fi­gyel­mes, hogy fölöslegesen feszíti valamelyik izmát, megáll egy pillanatra az érintésben és ella­zítja magát. Ha ez sikerül, rendszerint érzékelhető egy mélyebb lazulás a ke­ze­lő­vel egy ener­getikai térben lévők testében, így a kezeltben is. Ez annyira erős hatás tud lenni, hogy ha je­len van egy vagy több külső szemlélő, gyakran bennük is megvalósul ilyen­kor egy el­en­gedés. Ez hasonló jelenség, mint mikor a szülést kísérő bába vagy dúla azt ér­zé­ke­li, hogy a szülő nőben van egy nem kívánatos, felesleges feszültség, például folya­ma­to­san fel­húzva tartja a vállait, olyankor az asszonytársi segítő saját vállait lazítja el és ez sok­szor elég ahhoz, hogy automatikusan meghozza a szülő asszony testének el­la­zu­lá­sát is.

Vannak shiatsu iskolák, ahol a képzés első fél-egy évében csak a saját testükkel dolgoznak a diákok.

A testtartás mellett mindkét gyakorlatban fontos szerepe van a légzésnek, ami az egyik legizgalmasabb fiziológiás jelenség az emberi test és tudat összefüggéseit te­kint­ve. A légzés egy olyan mechanizmus, ami automatikusan működik minden ember éle­tében, de van rá lehetőség, hogy tudatosan befolyást gyakoroljunk rá. Ezért mond­ják, hogy ez egy kapu a tudatalatti és a tudatos tudatunk között. Mindemellett ugyan egy fizikai jelenségről van szó, amennyiben az izmok összehúzódása és elengedése ál­tal működő folyamatként tekintünk rá, de egyértelmű összefüggés figyelhető meg a tu­da­ti, érzelmi állapotok alakulásával egyidejűleg megjelenő változásra a légzés mély­sé­gét és ritmusát figyelve. Kisebb-nagyobb mértékben mindig módosul a légzés, ha egy új ér­zel­mi aspektus jelenik meg az emberben. Más a ritmusa, mélysége, amikor fé­lünk, amikor idegesek vagyunk, vagy amikor belefeledkezünk valamilyen tevékeny­ség­be, de akkor is átalakul jellege, ha éppen emésztünk, vagy szexuális tevé­keny­sé­get végzünk. Olyan jel­ző­rendszer ez, ami egyértelmű és azonnali, jelen idejű vissza­csa­tolásként érzékelhető, amennyiben bármilyen belső változás történik szer­ve­ze­tünk­ben.

A zenben tudatosan használják a légzést a tudat tisztítására.

„A zazen légzése megvédi a testet és a tudatot. A mély, lassú, csendes kilégzésre kell koncentrálnunk, amit a belégzés természetesen követ, gyorsan és erőteljesen. Nehéz mindkettőre, a kilégzésre és a belégzésre is koncentrálni, tehát a kifelé áramló léleg­zet­re, a kilégzésre összpontosítjuk a figyelmünket.”

A zen shiatsu kezelések egyik első mozzanata, hogy a terapeuta úgy közelít partnere lényegéhez, hogy hozzáhangolja légzését a kezelt személy légzéséhez, ezzel teremtve meg egy mély belső kapcsolatot kettejük között. Ez az összeköttetés a légzés által, ide­á­lis esetben, végig fennmarad a kezelés folyamán. A nyomások, nyújtások kivitelezése, min­dig a kezelt személy légzéséhez igazodik és a kilégzés ritmusában történik. A ki­lég­zés alatt ugyanis sokkal könnyebben valósul meg az ellazulás, a befogadás. A kezelt légzése ugyanakkor egy visszajelzés is a terapeuta számára, annak változásából tudja, hogy milyen hatást vált ki a különböző technikák alkalmazása a shiatsut kapóban. A ve­ge­tatív idegrendszer a légzés által jelez vissza, hogy inkább szimpatikus vagy inkább paraszimpatikus túlsúly uralkodik a szervezetben. Rendszerint nagy változás figyel­he­tő meg a légzésben, amikor valamilyen lényeges oldódás tényleg megtörténik a szer­ve­zetben. Ilyenkor a belégzés elmélyül, a kilégzés elnyúlik vagy egy mély sóhajtás tör elő a kezeltből, ahogy átlélegzi az egész testét.

Kosen nagyon helyesen látja ezt:

„A mély kilégzés a tudatosság megtisztítójaként, takarítójaként működik.”

A zen gyakorlókat arra buzdítják, hogy mélyen lélegezzenek, úgy hogy a has dom­bo­rodjon a belégzéskor, és ez a terület laposodik el a kilégzés aktusában.

A has területe nagyon fontos, mind a kínai, mind a japán emberképben és ter­mé­sze­te­sen a gyógyászatban is. És ma már a nyugati orvoslás is felismerte és igazolta ennek a te­rületnek a kiemelkedő jelentősségét. A kínai energetikai rendszerben a has közepén található a dan tian pont, amit a japánok kikai tanden-nek hívnak. Ez az energia tengere – más néven cinóber mezőnek is mondják –, egy olyan energia központ, ahol nagy mennyiségű energia raktározódik el a szervezetben, és ha kell hozzáférhetővé válik. A nyugati orvoslásban „második agy”-ként (second brain) nevezték el azt az ideg­rend­sze­ri központot, amit csak nemrég fedeztek fel a neurológusok. Azt találták, hogy az agyé­hoz hasonló mennyiségű neuron kapcsolat található a vékonybél területén, tehát a has közepén, pontosan ott, ahova a keleti hagyomány is helyezi az ember energetikai köz­pontját. Azt is megállapították a vizsgálatok, hogy a fejben lévő agy és a „hasi agy” kö­zötti neuron összeköttetések 90%-a lentről fölfelé halad, tehát a hasból az agyba, és csak az idegrostok 10%-a az, ami az agyból szállít információkat a „második agy” irá­nyá­ba. Ennek a központnak a shiatsu gyakorlatában óriási jelentősége van. A japánok harának nevezik a has területét és számos kifejezés él a japán nyelvben, ami használja ezt a szót érzelmek, és egyéb belső állapotok kifejezésére. A shiatsut gyakorló számára a figyelmének és a mozgásának a központja a harájában kell hogy legyen. Oda lélegzik, hogy ellazult állapotba kerüljön. Onnan indítja a mozdulatait, hogy ne fizikai erőből dol­gozzon, hanem ennek az energiaközpontnak az erejét használva, erőfeszítés nélkül alkalmazza a technikákat. És a figyelmének egy részével is folyamatosan a harájában van jelen, mert itt érzékelheti intuitíven a legjobban, ha valami megváltozik az ener­ge­ti­kai térben. Ezt a figyelmet nevezzük hara-tudatosságnak.

„Dógen mester azt mondta, hogy aktív és gondolatoktól mentes elme-szívvel kell rendelkeznünk. Hogyan gondolkodhatunk gondolkodás nélkül? Ez a zen lényege, a hisirjó. Ez a zazen titka. Túl van a szubjektív gondolkodáson.”

A hishirjō, Deshimaru mester szerint, az az állapot, amiben az elme-szív gondolatok nélkül, egyfajta abszolút érzékeléssel van jelen a bölcsesség állapotában. Ez a Buddha tu­dat, ami túl van a személyes elme egyéni gondolatain.

Ennek elérését úgy magyarázza Deshimaru, hogy küzdés nélkül, nem rögzítve a tudatot kell jelen lenni a gyakorlásban, úgy hogy a felmerülő egyéni gondolatokhoz sem szabad hozzátapadni. A gondolatok folyama természetes jelenség, de ha nem kötődünk hozzá, akkor a személyesség átadja a helyét az univerzális elmének, a buddha tudatnak. Így lesz a tudat üres, ku.

Deshimaru egy nagyon szemléletes példát hoz a Buddha tudat természetének meg­ér­tésére, amikor a Sáriputrától kapott ételt Buddha egy kutyának adta. Sáriputra tu­da­tá­ban a történet szerint még jelen volt a ragaszkodás, az adás aktusa még telve volt ez­zel és így meglepődött. Buddha tudata az ellenpélda, a minta, ahogy mindenféle ra­gasz­ko­dás nélkül áramlásban, mozgásban tartva az ételt, könnyedén és gondol­ko­dás­tól men­te­sen, részvéttel adta tovább azt az ebnek. Ez az anyag és a tudat természe­té­nek, a foly­to­nos változásnak remek példázata, mely rávilágít a megragadás hiábavaló­sá­gára, az ego mentességre. Jól mutatja, hogy a buddhai hozzáállás messze nem az, ami­vel vádolni szokták. Nem öncélú és nem is a világból való kivonulás a célja.

Ahogy Kosen írja: „A zazen koncentráció nem jelenti azt, hogy begubózunk, elzárjuk magunkat a világtól, hanem azt, hogy elmerülünk benne, és túllépünk rajta.”

A zen hagyományban a koncentrált, jelen idejű tudatosság központi eleme a gya­kor­lás­nak. Ez egy elmélyült figyelem, de nem valamiben, hanem mindenben, ami csak meg­jelenik a pillanatban.

„A bölcsnek nincs egója, számára minden ego.”

Erre az ego-mentes tudatosságra van szükség a shiatsu kezelések közben is. A gon­dol­kodásnak nincs szerepe a terápiában, legalábbis egy ponton túl. Például a kínai orvos­lás diagnózis állításához képest, a zen shiatsu terápiában teljesen más jelentősége van az állapotfelmérésnek. A páciens ugyan elmondja a panaszait vagy a szándékát, hogy milyen céllal kéri a shiatsut, és a kezelő is feltesz kérdéseket, illetve akár fizi­ká­lis vizs­gálatokat is végez, de ez még mindig nem fogja meghatározni a kezelés me­ne­tét. Amikor a terapeuta elkezdi a kezelést, és először hozzáér a kezelthez, akkor ego és gon­dolatmentesen ráhangolódik, rákapcsolódik a másik ember személyére. Innentől a bel­ső meg­érzése, az intuíciója fogja vezetni és az, hogy milyen reakciókat észlel a part­nere testében, energiarendszerében. Ehhez valóban ugyanaz az elmélyült, ragasz­ko­dásmentes figyelem szükséges, ami a buddha tudat sajátja. A gondolatok, például, hogy milyennek gondolja a kezelt magát vagy, hogy a terapeuta mit gondol arról, hogy a páciense, hogy lenne jobb állapotban ilyenkor már direkt hátráltató körül­mé­nyek. Ha ezek töltik be a kezelő tudatát, akkor nem lesz képes teljes figyelemmel je­len lenni és észlelni a finom energiákat és az apró változásokat, a páciens testének és ener­gia­rendszerének autentikus reakcióit úgy, ahogy azok valóban megjelennek.

Ugyanez a helyzet, ha a terapeuta nyomás alatt érzi magát, hogy neki kell meg­szün­tet­nie páciense problémáit. Ilyenkor ez feszültséget fog teremteni és leromlik a haté­kony­ság.

A shiatsuban a szándékmentesség elvét alkalmazzuk, ami természetesen nem je­lent irá­nyultság nélküliséget vagy valami olyasmi hozzáállást, hogy mindegy mit te­szek, majd csak jobb lesz valahogy a kezeltnek. A két fél arra szerződik a terá­pi­á­ban, hogy a shiatsut alkalmazó arra használja tudását és tapasztalatát, hogy támogassa part­ne­rét prob­lémái megoldásában. Ugyanakkor ezt görcsösen, akarással nem lehet ered­mé­nye­sen megtenni. A szándék egy akarás, ami egy megfeszített állapot, egy hátrál­ta­tó fe­szült­ség. Helyette a megfelelő hozzáállás az alkalmazkodás és a lehetőség megte­rem­tése a változásra és arra, hogy a kezelt személy tanulhasson panaszaiból. Ez azzal szem­ben, mintha tudatát beszűkítve, célorientáltan csak arra fókuszálna a terapeuta, hogy meg­szün­tessen valamilyen problémát, pont az ellenkezőjét valósítja meg, kitá­gít­ja a tu­da­tos­ságot. Emellett csak így lehet elérni, hogy ne megszokásból dolgozzon a keze­lő, hanem spontán módon, jelen időben az intuíciójára támaszkodva.

Ez egy folyamat vége, hiszen először általában azzal a céllal kezd valaki shiatsut gya­korolni, hogy segítsen másoknak vagy saját magának és ez a szándék annyira erős, hogy mindenképpen meg akarja valósítani a kezelésekben. Hosszú folyamat, míg eljut oda a terapeuta, hogy felismerje, megtapasztalja, hogy ez a fajta direkt célzottság aka­dá­lyozza a valódi eredményességet és csak a felszínen hozza meg a hatást. Lehet, hogy sikerül ideiglenesen megszüntetni bizonyos problémákat a pácienseknél, de ezek rend­re visszatérnek és igazán mély változás nem tud megvalósulni ilyen hozzáállással. Sok tapasztalat és bátorság is szükséges ahhoz, hogy a terapeuta belássa, megvalósítsa ezt a határozottan zen mozdulatot, és átlépjen ezen a látszólag paradox helyze­ten.

Ugyanez a szándékmentesség jelenik meg ugyanis a zazen gyakorlása közben, ez a mushotoku. „Dógen mesternek egyik legfontosabb alapelve az, hogy ne vágya­koz­zunk a haszonra, és ne viszonzást várva adjunk.” Deshimaru úgy fogalmazza meg, hogy a cél elérésének vágya magával hozza a cél elvétését. Ez a ragaszkodás elha­gyá­sa, amit Buddha is oly sokszor hangsúlyozott.

Ezt az állapotot természetesen meg kell előznie egy célokkal teli tudatállapotnak. Azért kezd el zazent gyakorolni valaki, mert úgy hallotta ez a módszer segít elérni a nibbānát, a megszabadulást vagy egyszerűen csak boldoggá, teljessé tesz. Ezek a gya­kor­lás elején mind elérni vágyott célok lehetnek, de ahogy Kosen írja: „Aztán egy napon a gyakorlás meghalad bennünket. A tudat nem marad meg a személyes kon­cep­ci­óknál, hanem messzebb megy és felfedezi önmagát, nincsenek korlátai, és a cél ön­ma­gá­tól elmarad.”

Annyira a zen lényegéből fakad a shiatsu, hogy Deshimaru mester számos kijelen­té­se akár egy shiatsu mester tanítása is lehetne, de így van ez más zen mesterek taní­tá­sá­val is.

Azt írja Deshimaru:

„Az igazság az egyszerűségben rejlik.”

Saját és más shiatsu terapeuták tapasztalata is az, hogy ahogy fejlő­dünk a gyakor­lás­ban és egyre több tapasztalatot szerzünk, noha egyre több technikát is­merünk meg, mé­gis a kezelések egyre egyszerűbbek lesznek. Egy kezdő shiatsus álta­lában rengeteg min­dent próbál belezsúfolni egy-egy kezelésbe és gyakran ezek sok­kal hosszabbak is. Míg a tapasztalt terapeuták rövidebb és lényegesen egyszerűbb, ke­ve­sebb különböző technikát al­kalmazó kezeléseket adnak. Mégis ezek a haté­ko­nyab­bak, ami abból adódik, hogy nem az akarás szándéka vezeti és vakítja el a keze­lőt, ha­nem figyelve partnere pilla­nat­nyi állapotaira, csak annyit tesz, ami mini­má­li­san szükséges a továbblépéshez, az ener­giák megmozgatásához.

„Életünk sem nem kicsiny, sem nem szűk, sem nem korlátozott, sem nem magányos.”

A tudat beszűkítése helyett a jó shiatsu gyógyász, kitágítja tudatát és nem kor­lá­toz­za annak szabad áramlását. Alapvető nézet mind a kínai, mind a japán orvoslásban, hogy az energia a figyelem útját követi. Ennek megfelelően, ha azt akarja elérni a ke­ze­lő, hogy a megrekedt energia felszabaduljon és elárassza a kezelt egész testét, nem kor­lá­toz­hatja fókuszát egyetlen pontba. Számos módszer, belső technika rendel­ke­zé­sé­re áll a gyógyítónak, hogy kitágítsa figyelmét és ezzel oldja fel páciense testében a blo­kádokat. Egészen más érzete és tapasztalata lesz annak a kezeltnek, akit úgy érint te­ra­peutája, hogy közben figyelmét nem csak az érintés helyén tartja, hanem egy egész testrészre vagy akár az egész testre kiterjeszti. Megint nagy változást tud hozni az érintés minő­sé­gé­ben, ha a kezelő saját testének egészét figyelmében tartja miköz­ben érint. Pontosan a magány tűnik el a térből.

„Testünk és az egyetemes test egyek.”

Ha a fent vázolt módon kapcsolódik össze a kezelő páciensével, bizonyos szem­pont­ból feloldódik a két test közötti elválasztottság érzése és valóban egy energetikai teret, rendszert fognak alkotni. Nagyon gyakori tapasztalat, hogy a kezelő saját testében érzi meg, hogy a másiknak mire lenne szüksége, hova adja a következő érintést. Vagy olyan is elő­fordul, hogy a kezeltből fakadó érzelmi benyomásai, képzetei támadnak a gyó­gyí­tó­nak. Ha például érezhetően megreked egy ilyen kép vagy érzet a térben, a ke­zelt nem tud továbblépni, a terapeuták előszeretettel öntik szavakba benyomásaikat, ami ilyenkor robbanásszerű változást és gyors felszabadulást hoz a páciensnek.

Természetesen ez a kapcsolat visszafelé is működhet, a kezelt fél is kaphat be­nyo­má­sokat a kezelőtől. Ezért is nagyon fontos, hogy a kezelő személye háttérbe szo­rul­jon és valóban minél inkább ego-mentes tudatállapotban legyen.

„Egónk és az egyetemes ego egy.”

Ez szorosan kapcsolódik az előző témához. Ha a kezelőben létre jön az ego elen­ge­dése, az kihat a kezeltre is.

„A továbbadás lehetősége a szeretet, az erő, és az öröm forrása.”

Ezt minden, még a kezdő shiatsu terapeuták is hamar megérzik már a gyakorlás so­rán is. Az adás, a támogató szándékú érintés hamar felkelti a szeretetet és az ebből fa­kadó erő teszi élvezetessé a shiatsut annak is, aki adja azt.

Deshimaru mester Igazi Zen című könyvében egy egész fejezetet szentel a „Zen és a tudomány” témájának. Hosszan foglalkozik a zen és a zazen egészségügyi és pszi­cho­ló­giai hátterével. A Tokiói Orvostudományi Egyetem, a Japán Orvostudományi Aka­dé­mia, fizikusok és egyéb tudósok kutatásainak eredményeire támaszkodva bizo­nyít­ja, hogy a zen gyakorlásnak milyen pozitív kihatásai vannak a vegetatív ideg­rend­sze­re, az agyhullámokra és általában az egészségre. Bemutatja például, hogy a fáj­dal­mak sem vé­let­lenül jelennek meg bizonyos helyeken a meditációs ülés közben. Köz­zé­teszi a kö­tő­szöveti struktúrák (fasciák) belső szervekkel kapcsolódó területeinek, az or­vosi köny­vek­ben lejegyzett mintázatának megfelelő térképét.

Ugyanezeket a megfigyeléseket veszi alapul a shiatsu módszere is. Egyik leg­fon­to­sabb hatása (Masunaga egyik közvetlen tanítványa, Saul Goodman, azt mondja, utolsó éveiben ő is min­dig ezt hangsúlyozta legerőteljesebben) a vegetatív idegrendszer befolyásolása. A hát diag­nosztikus területeit is erőteljesen használja a shiatsu. És ami talán mind­e­zek­nél még fon­tosabb, a shiatsu a meridiánokban és az egész testben jelen lévő ener­giá­val, rez­gé­sek­kel dolgozik, tehát a nem anyagi információkkal.

Deshimaru idézi többek között R. Lapp amerikai fizikus megállapítását, miszerint: „…A fizikusok már nem biztosak abban, hogy a protonok és elektronok {az anyag összetevői} helyet foglalnak el. Egyes elméletek szerint ezek a részecskék csak hul­lá­mok, térfogat nélküli pontok, vagy magától egy fizikustól vett idézettel élve »a térben kí­sértő matematikai egységek. «”

Helyesen látja, hogy a modern tudomány gyakorlatilag igazolja a test és a tudat buddhista értelemben vett ürességtermészetét.

A zen bölcsessége analóg a shiatsu bölcsességével. Pont annyira egyszerű, magá­tól értetődő és mentes mindenféle mesterséges tudástól vagy misztikumtól.

„A zen bölcsességének semmi köze a tudat egy új ismeretéhez, nem egy fel­sőbb­ren­dű állapot. A koncentráció és a bölcsesség nem két elkülönülő dolog. Mikor kon­cent­rálunk zazenben, a bölcsesség automatikusan megjelenik. Az előagy pihenése elő­se­gíti a mély agy fejlődését, lehetővé téve az intuíció megjelenését. A tu­dó­sok nagyon jól is­merik ezt az intuíciót, amelyet aztán képletekkel kell bizonyítaniuk. A zen gyakorló kép­lete a viselkedése, mely megvalósítja ezt a bölcsességet, har­mó­niá­ban a kozmikus rend­del.”

Így jelenik meg automatikusan előbb-utóbb a shiatsut gyakorlókban is a böl­cses­ség és az intuíció. Ez látszik kívülről is a kezeléseken, a viselkedésén. Tapasztalt kül­ső szem­lélő, gyakorlott shiatsu oktató látja tanítványain, amikor ezt megvalósítják a gya­kor­latban. Pont úgy, ahogy egy belső harcművészeti irányzat mestere látja kívül­ről, hogy tanítványa mely belső képességeket sajátította már el.

A Genjōkōanban olvashatjuk Dōgen mester szavait:

„Buddha útjának tanulmányozása önmagunk tanulmányozása, önmagunk tanul­má­nyozása önmagunk elfelejtése, önmagunk elfelejtése pedig nem más, mint egyet al­kot­ni minden létezővel.”

Noha szinte senki nem gondolja – és sokan nem is jutnak ilyen mélységbe -, de mi­kor shiatsut kezd tanulni valaki, önkéntelenül is ezen az úton indul el. Nem vélet­len, hogy számos shiatsut tanuló diáknak egyáltalán nincs szándékában hivatásos shia­tsu gyógyásszá válni. Nagyon gyakran nem a megélhetés biztosítása vagy valamilyen gyó­gyítói elhivatottság vezeti az embereket egy shiatsu kurzusra, hanem az önis­me­re­tük fejlődése a cél. A módszer tanulása közben óhatatlanul közelebb kerül az ember saját ma­gához, képességeihez, határaihoz, megismerheti erejét és korlátait. Ahhoz, hogy má­sok támogatásán dolgozzon az ember, mindez elengedhetetlen. Persze ezek a felis­me­ré­sek mindig a pillanat felismerései. Talán emi­att is, sokszor mégis komoly terapeuták kerülnek ki azok közül, akik önismereti cél­lal vágnak bele a shiatsu tanulásába. Sőt, talán mondhatom, hogy belőlük válnak a legelhivatottabb gyógyítók. Nekik tényleg hi­va­tássá tud válni a shiatsu. Míg akik azzal az elhatározással, küldetéstudattal indulnak neki a tanulásnak, hogy gyógyítani akarnak, gyakrabban esnek bele a túlzott akarás okoz­ta feszültségbe, amiről már korábban volt szó. Ez a különbség a hivatás és a kül­de­tés között. Míg a hivatás a jövőbe mutat, a küldetés a múltból fakad.

Ugyanúgy, ahogy a zenben az önmagára figyelő tudat megismeri testének és tu­da­tá­nak működését, ezek a felismerések megjelenhetnek a shiatsu gyakorlása közben is, ha a gyakorló komolyan veszi, hogy saját testének folyamatos tudatában legyen. Kívülről úgy tűnik, hogy a shiatsut adó dolgozik azon, aki kapja a kezelést, de a valóságban, mind­ketten adnak is és kapnak is ebben az együttlétben. Ebben az egyenrangú partneri vi­szonyban egyáltalán nem olyan egyértelmű, hogy tulajdonképpen ki kezel kit. Az ol­dó­dás, az elengedés, a gyógyulás mindkét félben egyidejűleg megjelenik, s bár nem ol­dódik fel teljesen az én és a te viszonya a kapcsolatban, de létrejöhet egyfajta har­mónia a felek között, amiben mindketten adnak is és kapnak is.

Ez a hétköznapi szinten is egyértelmű, hiszen a terapeuta abból tartja el magát és csa­ládját, hogy pénzt kap a páciensétől, aki viszont azáltal tud közeledni saját maga har­mó­niájához, hogy kezelést kap. Ez egy abszolút egyenrangú, kölcsönösségen alapuló kap­csolat.

Ugyanez a momentum természetesen megjelenik tudati szinten is, amennyiben a ke­zelő minden alkalommal lehetőséget kap az elmélyedésre a szándékmentes akti­vi­tásban, míg a kezeltben ugyanez az elmélyedés valósul meg valamivel passzívabb formában.

forrás: Demeter Péter – Zen szellem a gyógyászatban

 Jöjjön, és tapasztalja meg a zen shiatsu élményét! >>