Namikoshi Tokujirō
A shiatsu név eredete Namikoshi Tokujirō (1905-2000) nevéhez fűződik. 1912-ben, mikor édesanyja egy hosszas és fárasztó költözködés után megbetegedett, és nem volt orvos a falujukban, illetve gyógyszerek sem álltak rendelkezésükre, a 7 éves Namikoshi nem bírta nézni anyja szenvedését, simogatással és nyomkodással – tehát egyszerűen masszázzsal – próbálta gyógyítani szülője sokízületi gyulladását (rheumatoid arthritis). A nő állapota a masszázs hatására fokozatosan javulni kezdett, és gyakran mondta is, hogy Tokujirō „kezét érzi a legjobbnak”. Ez, természetesen, nagyon ösztönzően hatott a fiúcskára, aki ezért egyre keményebben dolgozott a kezelésekben. Ugyan nem ismerte az anatómiát, a fiziológiát vagy a reumatológiát, de kezének érzékelésével elkülönítette a bőrön a különböző állapotokat (hő, tónus stb.). Idővel pedig rájött, hogy lesz a leghatékonyabb a nyomások és az egyéb technikák, a dörzsölés és simítások aránya a masszírozásban. Bár abszolút ösztönösen dolgozott, olyan helyeket is érintett, melyekkel ugyan tudattalanul, de egyértelműen stimulálta a mellékvesét, ami a fokozott kortizon-termelésnek köszönhetően, meggyógyította édesanyja betegségét. Végül is, teljes mértékben Namikoshi keze munkájának eredménye volt anyja gyógyulása, ami arra ösztönözte, hogy tovább fejlessze technikáját. Így született meg a shiatsu masszázs. A módszer alaptechnikájára utalva nevezte el módszerét shiatsunak, melynek jelentése ujjnyomás.
Hogy képezze magát, tanult anma masszázst és különböző nyugati masszázs stílusokat is. 1925-ben már megnyitotta Shiatsu Intézetét Hokkaidóban. Néhány betegéből később tanítványa lett, és 1933-ban rájuk bízva az iskolát, ő maga Tokióba ment, hogy ott is terjessze módszerét: 1940-ben megnyitott egy másik intézetet. Ma ez az úgynevezett Japán Shiatsu Szakiskola. Ugyanebben az évben alakult meg az első shiatsu szövetség is, amit ma Japán Shiatsu Szövetségnek hívnak.
A második világháború vége után, a Douglas MacArthur vezette kormány a japán hagyományos orvoslást törvényen kívül helyezte, illetve csak azon terápiákat engedélyezték a hatóságok, melyek hatékonyságát tudományos, klinikai vizsgálatokkal tudták bizonyítani. A tilalom miatt óriási tiltakozás alakult ki, mivel nagyon sok vak ember megélhetését adta többek között a shiatsu masszázs és az anma is. Végül mindössze az anma és a shiatsu volt a 300 hagyományos gyógymód közül, melyet az eljárásban, 1955-ben a japán kormány jóváhagyott, de a shiatsut ekkor még kizárólag az anma masszázs részeként. Az anma így nem tűnt el teljesen, de szerepében inkább az izomlazítás maradt meg: fürdőkben vak masszőrök végzik. Előfordulhat, hogy csodálkozva néznek arra, aki jól látó, egészséges szemekkel, masszázzsal akar foglalkozni.
A shiatsu masszázs is valamelyest ehhez hasonló formában él a mai Japánban. Ugyan a szigetországbeli akupunktúrás orvosok képzésének része a módszer bizonyos fokú elsajátítása, és olykor alkalmazzák is praxisukban, továbbá sok gyerek megtanulja a szüleitől vagy az iskolában a fontosabb „shiatsu pontokat”, és ezeket használják is a mindennapokban, de nem igazán ismerik az energetikai hátterét.
Meg kell jegyezni, hogy a shiatsu népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy Namikoshi rengeteg híres személyiséget kezelt, köztük az egykori japán miniszterelnököt, Shigeru Yoshidát és más minisztereket, tisztviselőket is, valamint olyan hírességeket, mint Muhammad Ali vagy Marilyn Monroe, aki 1956-ban látogatott Japánba, mikor súlyos betegsége nem reagált a hagyományos kezelésekre.
Talán ennek is köszönhető, hogy 1957-ben a japán kormány megerősítette korábbi döntését, ismét hivatalosan elfogadta a shiatsu masszázst és elismerte a Japán Shiatsu Szakiskolát. 1964 óta pedig a japán Egészségügyi és Népjóléti Minisztérium elismerte a shiatsut, mint önálló terápiát.
Namikoshi rengeteget dolgozott azért, hogy a régi japán hagyományokat valamelyest megőrizhesse a modern korban. Nagyon sokat küzdött a shiatsu elfogadtatásáért, és végül sikerült is neki. Elérte, hogy a shiatsut Japánban elismerik, mint önálló kezelési módszert, ezzel Namikoshi shiatsu rendszere speciális jogi státuszt élvez.
Hivatalossá vált az új módszer, mint gyógyító eljárás, de ezért nagy árat kellett fizetnie: fel kellett áldoznia a keleti hagyományt. Namikoshi ugyanis nem tanított energiarendszerről, meridiánokról és akupunktúrás pontokról, hanem a nyugati orvoslás eredményeit integrálta a keleti módszerekbe. A testen érintett pontok hatásait a bőr reflex-pontjaival, idegrendszeri hatásokkal, a Head-zónák jelenlétével magyarázta. Csupa olyan megfogalmazást használt, ami még csak véletlenül sem tükrözi a keleti hagyományokat, sokkal inkább alapoz a modern tudományos vizsgálatok eredményeire. Ennek hátterében leginkább az áll, hogy a XX. sz. elejére az anma kiszorult a gyógyításból, ahogy Japán Amerika felé nyitott. Ez az amerikanizálódás annyira erős volt, hogy az élet számos területére rányomta bélyegét, így természetesen a testiséghez és a tudományhoz – a masszázsokat közvetlenül érintő területekhez – való viszony is megváltozott. Alapvetően a nyugati orvoslás lett a „divat”. Az új megközelítések kerültek előtérbe, a haladó, tudományos hozzáállás, a diagnosztikus és terápiás műszerek használata kezdett elterjedni. Ezzel egy időben a testiségtől, érintéstől való idegenkedés terjedt el: nemcsak az átlagember, de az orvosok körében is jellemzővé vált a távolságtartás a betegekkel szemben.
Namikoshi egész életét a shiatsunak szentelte, világszerte tartott előadásokat a témában. 2000-ben hunyt el, 95 évesen. Japánban köztiszteletnek örvend, szobrot állítottak neki, melyen két hüvelykujját az ég felé emelve mosolyog. Ez a gesztus oly jellemző volt rá, a hozzá kapcsolódó szlogennel: „Happy shiatsu!”.
Japánban régen és ma is csupasz bőrön masszíroznak (az Amerikában és Európában elterjedt ruhában végzett kezelések helyett), és elsősorban nem a HKO tapasztalataival és a meridiánok energia rendszerével magyarázzák a módszer hatásmechanizmusát.
Bár szinte a shiatsu Európába érkezése óta van néhány ilyen iskola kontinensünkön is (pl. 1979 óta, az olasz Rudy Palombini alapította Scuola Italiana Shiatsu iskola), de alapvetően nem ez a shiatsu terjedt el. A Namikoshi-féle shiatsut mindazonáltal gyakorolják Japánban, Amerikában, Kanadában, Spanyolországban, Hollandiában, Olaszországban, Argentínában és Ausztráliában is. Namikoshi shiatsujának japán követői 2005-ben létrehoztak egy csoportot, a Nemzetközi Shiatsu Társaságot (International Shiatsu Association, ISA), melynek célja, hogy Namikoshi stílusát terjessze Európában és szerte a világon. Ennek eredményeként több szemináriumot és konferenciát tartottak európai városokban, amiken többek között akár olyan témák is előkerülnek, mint Namikoshi Tokujirō és Masunaga Shizuto stílusainak összehasonlítása.
Visszatekintve Namikoshi munkásságára, óriási jelentőséggel bír. Valószínűleg nem is sejtette, milyen fontos az, amit véghezvitt. Létre hozta ugyanis, az alapjait az integrált manuális terápiáknak. Ha mai szemmel nézzük Namikoshit, azt kell mondjuk, hogy egyáltalán nem a tradíciók őrzője, hanem sokkal inkább egy közvetítő, aki a nyugati és keleti orvoslás közötti hidat megteremtette, szinte először a történelemben. Mondhatjuk, hogy korának nyomasztó szemlélete, miszerint a keleti tradíciókat a kuruzslás szintjére süllyesztették, egy szerencsés találkozásnak adott lehetőséget. Azzal, hogy Namikoshi akkor ilyen erőteljesen alapozott a nyugati orvoslás eredményeire – még ha nem is tudatosan –, megteremtette annak a shiatsunak az alapjait is, amit ma gyakorolhatunk, amiben tökéletesen megfér egymást kiegészítve a keleti tradíció és a nyugati tudományos hozzáállás.
Namikoshi fia, Tōru szintén évekig folytatott anatómiai és shiatsu tanulmányokat, számos könyvet publikált a témában, és ma is tanít.
Próbálja ki a shiatsu masszázst! >>
Masunaga Shizuto
Namikoshi egyik legtehetségesebb tanítványa Masunaga Shizuto (1925-1981), aki eredeti szakmáját tekintve pszichológus. Pszichológiai tanulmányait a Tokiói Egyetemen végezte. Namikoshitól tanult a Japán Shiatsu Szakiskolában, majd ugyanitt ő maga is tanított. Róla már elmondhatjuk, hogy a keleti tanítás továbbvivője. Ő az, aki visszavezette a shiatsu masszázst a hagyományhoz, aki újra az energetikai megközelítést helyezte előtérbe. Emellett megtartotta és továbbra is hangsúlyozta az idegrendszer működéséről szerzett tapasztalatokat, és ezen eredmények felhasználását a gyógyításban. Iskolája, az Iōkai Shiatsu Iskola (Center for Shiatsu, Iōkai). Mivel a zen buddhizmus sok inspirációt adott munkásságának, módszerét már zen shiatsunak nevezte (bár az elnevezés maga állítólag Ohashi Watarutól ered), utalva a hasonló szellemiségre, és arra, hogy visszahozta a gyógyításba azt, amire valószínűleg mindig is épült: a megfigyelést és az intuíciót, a beleérző képességet. Emellett tanításában hangsúlyos elem volt a gyógyító finom érzékelésének fejlesztése, melynek segítségével mindenki saját maga képes megtapasztalni a meridiánokban keringő energia valóságát.
Masunaga érdemei nem merülnek ki a tradíciókhoz való visszatérés fontos lépésében. Tovább fejlesztette a módszert, számos új megközelítést hozott tanításában. Talán a legnagyobb jelentőséggel bíró újítása a „Masunaga meridián rendszer” megalkotása, illetve lejegyzése volt. A HKO által használt 12 pár fő meridián mindegyikének új szakaszait jegyezte fel a karokon, lábakon, törzsön, nyakon és a fejen is. Érzékenysége kimagasló volt, figyelme szabadon áramlott a testben, követve a különböző energiaminőségek útját. Tanulmányozta a Sárga Császár belső könyveit (Huang Di neijing), valamint a klasszikus kínai gyógyászat feljegyzéseit a belső vezetékekről. Ezek olyan energiapályák, melyek a mélyben futnak, nem érzékelhetőek a bőrön keresztül, csak mély belső figyelemmel észlelhetőek, nehezebben, mint a felszínen futó meridiánok. Ezen pályák teremtenek kapcsolatokat a belső szervek és a periféria (végtagok) között. Sokáig gyűjtötte a tapasztalatait, melyeket végül az 1977-ben Amerikában közreadott „Zen Shiatsu – How to Harmonize Yin and Yang for Better Health” c. könyvében osztott meg, amit Ohashival együtt írt.
Saját stílusában tehát, a klasszikus meridián rendszeren kívül, kidolgozott egy sajátos elméletet az emberi szervezet energetikai szerkezetéről. Megtalálta azokat a helyeket, ahol a különböző energiaminőségek érinthetők a klasszikus lefutáson kívül.
Nincs ebben semmi misztikus vagy ember feletti, ha szem előtt tartjuk, hogy a klasszikus meridián rendszer is tapasztalatok nyomán alakult ki: a régmúltban különleges képességű emberek, tiszta, érzékeny belső élményei alapján foglalták össze. Akkoriban talán az átlagember is jobban érzékelte a test különböző helyei és a szervek közötti kapcsolatot. Ezt valószínűleg az is megkönnyítette, hogy közelebb éltek a természethez.
Azokat az energiaminőségeket, amiket a kínai gyógyászatban tradicionálisan a karokon kezelnek (szív, vékonybél, tüdő, vastagbél, szívburok, hármas melegítő), Masunaga megtalálta a lábakon is. Amiket a kínaiak hagyományosan a lábakon kezelnek (vese, hólyag, lép-hasnyálmirigy, gyomor, máj, epe), megtalálta a karokon is, illetve számos új meridián szakaszt jegyzett le, amik a törzsön, a medencén, a nyakon és a fejen helyezkednek el. Az új, kiterjesztett meridián rendszerben az egymáshoz kapcsolódó, egy elemhez, átváltozási fázishoz tartozó meridiánok összekapcsolódnak (pl.: máj és epe, gyomor és lép-hasnyálmirigy), a meridiánok közvetlen összeköttetésbe kerülnek a harán (hason), illetve a háton lévő diagnosztikus területeikkel. Az irányokat illetően a yin-yang tendenciáját tekinti alapnak, a klasszikusan yin meridiánok itt is lentről felfelé, a yang meridiánok fentről lefelé futnak.
Ezzel a rendszerrel egy olyan folyamatos kezelési módot, nagyobb szabadságot biztosít, amivel ha pl. a vese és a gyomor lenne a témája a kezelésnek, nem kell mindkettőt a lábon érinteni. Így a Masunaga meridiánok kezelése teret enged a kreativitásnak, és minőségi előrelépést jelent a shiatsu fejlődésében.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a klasszikus meridiánokat inkább testi tünetek esetén kezeljük, míg a Masunaga-féle meridián rendszert inkább lelkieknél. Illetve a cél érdekében mindkét oldalról meg tudjuk támogatni a kívánt változást, így a hatékonyság is jobb lesz.
Talán nem is véletlen, hogy egy pszichológus végzettségű ember volt az, aki felfedezte ezeket az energiapályákat. Masunaga igen sokat foglalkozott az energiaminőségek lelki élettel kapcsolatos aspektusaival. Feltérképezte és összefoglalta, hogy a szerveket tápláló energiák, milyen hatást fejtenek ki az emberre, nem anyagi síkon. Az általa lejegyzett és tanított új meridián pályák érzete is sokkal inkább szubsztilis, mint a klasszikus meridiánoké, érzékelésük több gyakorlatot, finomabb érzékelést kíván.
Ezen meridiánok lefutását, pontos helyét megadta Masunaga, ugyanakkor hangsúlyozta (és természetesen különböző módszerekkel tanította is), hogy a kezelőnek saját magának kell megtanulni érzékelnie a meridiánok energiáit, és könnyen lehet, hogy egyedi esetekben eltéréseket tapasztalhatunk az egyén energetikai mintázatában. A klasszikus meridiánokkal ellentétben, ezeken az energiapályákon nincsenek elkülönítve lejegyzett pontok. Ennek egyik oka az, hogy a shiatsu gyakorlatában, az akupunktúrával ellentétben, az egyes pontoknak nincs olyan nagy szerepe, a kezelő inkább a meridiánok egészére összpontosít, a meridiánpályákat kezeli. Másrészről gondolhatunk arra is, hogy mivel ez még egy viszonylag fiatal rendszer, nincsen olyan sok tapasztalatunk a kezelésükben, mint a klasszikus meridiánok esetében. Ott az idők folyamán rengeteg megfigyelés alapján alakult ki az, hogy vannak olyan kiemelt helyek, ahol gyakran jó kapcsolatot lehet teremteni az energiarendszerrel, a különböző szervenergiákkal. Így előfordulhat, hogy évtizedek vagy évszázadok múlva, a Masunaga-féle meridiánokról is összegyűlhet annyi tapasztalat, hogy feljegyzésre kerüljenek rajta kiemelt helyek, bár ezt nagyban megnehezíti a shiatsu terapeuták már említett hozzáállása, miszerint az egész meridiánra összpontosítják figyelmüket.
A komplex meridiánrendszer kidolgozása mellett, az állapotfelmérés területén is hozott újítást Masunaga azzal, hogy kidolgozott egy, a has területére összpontosító, minden szervenergiát érintő diagnosztikai rendszert, térképet. Ez az úgynevezett „hara-diagnózis” alapvetően a mindenkori jelen pillanat energetikai állapotát tükrözi, és nagyon hatékony segítséget ad egy-egy shiatsu kezelés prioritásainak felállításában. Masunaga emellett a törzs hátulsó oldalával, a háttal kapcsolatban is közreadott egy diagnosztikai térképet a 12 szervenergia reprezentatív területeiről. Ez a terület inkább az alkati energetikai mintákat mutatja.
Masunaga másik érdeme, hogy nagyban nevéhez fűződik a dō-in, a shiatsuhoz kapcsolódó önmasszázs újra felfedezése és elterjesztése. Sokat tanulmányozta a régi kínai iratokat, feljegyzéseket és számos testgyakorlatot tanított ezek közül. Shiatsu iskolájában a képzés szerves részévé tette a dō-in testgyakorlatokat. Ennek két fő oka is van. Egyrészt, a kezelőknek szükségük van olyan módszerre, amivel saját magukat karban tarthatják, megőrizhetik testük mozgékonyságát, rugalmasságát, harmonikus keringésben tarthatják energia rendszerüket. Másrészt, a terápiában is hasznos segédeszköz, ha a terapeuta a pácienseknek tud tanítani olyan gyakorlatokat, amikkel kiegészíthetik a kúrát, illetve a kezelések között segíthetnek megőrizni a shiatsu áldásos hatásait.
Nevéhez fűződik egy speciális dō-in gyakorlatsor, a makkōhō meridián harmonizáló nyújtások elterjesztése a shiatsu világában. Ezek olyan kitartott mozdulatok, melyek az elemekhez kapcsolódó meridián minőségek, meridián párok (pl. fém elem – tüdő és vastagbél) kiegyenlítését célozzák. Olyan átgondolt és komplex látásmódról tanúskodó nyújtások, melyek nem csak a meridiánok konkrét pályáit stimulálják, hanem megjelenítenek magukban az elemekhez kapcsolódó szimbolikus tartalmakat is, vagy esetenként a meridiánok energiája által táplált belső szervek is érintettek a mozgás során. Ezen gyakorlatokat már a kiterjesztett meridián rendszer tapasztalataival alkotta meg, így például a tűz elem (szív-vékonybél) gyakorlata meridián szinten alapvetően a tűz elem Masunaga meridiánjait nyújtja a lábon.
Ezek olyan alap gyakorlatok, amiket a legtöbb shiatsu iskolában már a képzés legelején elsajátítanak a tanulók és a terápiában is talán a leggyakrabban ajánlott mozgásgyakorlatok között szerepelnek.
Masunaga munkásságának és tanításának eredményeként ma a shiatsut gyakorlók nagy része képes elsajátítani a meridiánokban futó energiák érzékelését. A terapeuták saját maguk meggyőződhetnek az energiaáramlás realitásáról és szabadon mély energetikai kezeléseket adhatnak ahelyett, hogy pusztán mechanikusan ingereljenek egy elvont, a tapasztalás számára ismeretlen, kizárólag térképek által behatárolt meridiánrendszert. Masunaga zen shiatsuja a kínai és japán orvoslás, a pszichológia, a masszázs és a művészet területeit ötvözi a gyakorlatban. Az Európában és Amerikában működő shiatsu iskolák nagyobbik része a Masunaga nevéhez köthető zen shiatsut oktatja, így a kiterjesztett meridián rendszert is. Ebből egyenesen következik, hogy a működő terapeuták többsége is használja a Masunaga meridián rendszert.
Masunaga nagyon erős dohányos volt, 1981-ben tüdőrákban halt meg.
Tradíció és modernitás.
forrás: Demeter Péter – Zen mozdulat a gyógyászatban