A shiatsu történetéről szóló korábbi írásomban részletesen foglalkoztam Masunaga Shizuto munkásságával, aki Namikoshi rendszeréből kiindulva újra az energetikai szemlélet felé fordította a shiatsut. Bevezette a kyo-jitsu fogalmát, kidolgozta kiterjesztett meridiánrendszerét, a hara-diagnózist, és olyan kezelési szemléletet alakított ki, amelyben a terapeuta saját érzékelése, figyelme és intuíciója legalább olyan fontossá vált, mint a meridiánok pontos ismerete. Sok éven keresztül én magam is úgy tekintettem Masunaga kiterjesztett meridiánrendszerére, ahogy azt a shiatsu tanulmányaimban hallottam: vannak a klasszikus meridiánok, amelyek erősebben kapcsolódnak a testi működésekhez, és vannak a Masunaga által leírt kiterjesztések, amelyek finomabbak, és sokszor könnyebben hozzáférhetővé teszik a lelki és szellemi folyamatokat. Ma már azt gondolom, hogy ez maximum részigazság, de összességében inkább egy félreértése annak, amit Masunaga valójában létrehozott.
Cliff Andrews tanításán keresztül ugyanis számomra egészen más mélységben kezdett összeállni Masunaga munkássága. Egyre kevésbé kiegészítő meridiánok rendszerét látom benne, és egyre inkább egy olyan átfogó modellt, amelyben az ember különböző testi, lelki, szellemi és spirituális szintjei egyetlen, egymásra ható rendszer különböző megnyilvánulásai. Érdekes módon tehát több mint húsz év shiatsu gyakorlás és több mint tizenöt év tanítás után Masunaga számomra újra megváltozott. Ehhez pedig nagyrészt Pauline Sasakin és az ő munkáját továbbvivő Cliff Andrewson keresztül vezetett az út.
Pauline Sasaki és a Quantum Shiatsu
Pauline Sasaki az amerikai shiatsu egyik meghatározó alakja volt, aki közvetlenül Masunagától tanult, illetve Kishinek is tanítványa volt. Munkájában a zen shiatsu alapjaiból indult ki, de Masunaga korai halála után tovább folytatta annak kutatását, hogyan jelenik meg az ember energetikai rendszere különböző szinteken. Megközelítése Quantum Shiatsu néven vált ismertté. A „kvantum” szó mai használata miatt érdemes rögtön tisztázni, hogy itt nem valamiféle kvantumfizikai gyógyításról van szó. Sasaki ezzel a fogalommal próbálta megragadni azt a tapasztalatot, hogy az ember nem különálló fizikai és energetikai részekből áll, hanem ugyanannak az egésznek különböző szintű megnyilvánulásait érzékelhetjük.
Munkájában fontos szerepet kapott a kontrakció és expanzió, vagyis az összehúzódás és kitágulás dinamikája. A kyo és jitsu sem pusztán két statikus állapotként jelenik meg, hanem egy állandóan változó energetikai folyamat részeként. Ezzel együtt a meridián fogalma is kitágul: a meridián már nem egyszerűen egy meghatározott lefutású csatorna a testen, amelyet a kezelés során végignyomkodunk, hanem sokkal inkább egy energetikai funkció megjelenése, amelyet különböző helyeken és különböző szinteken érzékelhetünk.
Tulajdonképpen Masunaga is ebbe az irányba indult el. A kiterjesztett meridiánok jelentőségét ugyanis könnyű félreérteni úgy, mintha Masunaga egyszerűen további vonalakat rajzolt volna a klasszikus kínai meridiántérképhez. Pedig munkájának egyik legfontosabb felismerése éppen az volt, hogy a meridián nem azonos a térképen meghatározott vonallal. A térkép annak a tapasztalatnak a lenyomata, amit valaki érzékelt. Pauline Sasaki ezt a gondolatot vitte tovább, és az emberi energiarendszer egyre finomabb rétegeit kezdte vizsgálni.
Személyesen nem tanulhattam tőle, de Cliff Andrews mesélt Pauline-ról, akinek hosszú éveken keresztül közeli tanítványa és munkatársa volt. Ezekből a töredékekből nemcsak egy rendkívül érzékeny terapeuta képe rajzolódott ki számomra, hanem egy nagyon szerény emberé is, aki mély tisztelettel viszonyult a shiatsuhoz, a klienseihez és a tanítványaihoz. Ez azért is érintett meg, mert ugyanezt a hozzáállást tapasztaltam Cliffnél és kollégájánál, Dinah Johnnál is.
Cliff Andrews – New Energy Work
Cliff Andrews 1981-ben kezdett shiatsut tanulni Angliában, majd 1986-ban Pauline Sasaki meghívására az Egyesült Államokba utazott, ahol teljes idejű tanítványa lett. Egy évvel később kezdődött szoros szakmai együttműködésük, amely mintegy húsz éven keresztül tartott. Cliff később továbbfejlesztette és rendszerezte ezt a munkát.
Cliff az angliai The Shiatsu College társalapítója és a mai napig a norwich-i iskolában tanít. Ő hívta életre a New Energy Work közösséget, ahol rendszeresen online webinarokat tartanak világszerte ismert és kevésbé ismert shiatsusokkal. – 2026 áprilisában én is tartottam egy webinart az ISCO 2026 Hungary előadás sorozatában az abúzust megélt kliensek kezelésével kapcsolatban.
Volt szerencsém tanulni Clifftől, illetve egyik legrégebbi tanítványától, kollégájától, Dinah Johntól is, aki évekig a norwich-i iskola vezetője volt.
Nehéz pontosan leírni azt a benyomást, amit mindketten tettek rám. Ha kicsit komolytalanul akarnám megfogalmazni, azt mondanám, olyan érzésem volt, mintha két Jedi lovagtól tanulnék. Nem valamiféle látványos technika miatt, hanem azért, mert mindketten egészen elképesztő érzékenységgel képesek érzékelni az embert, nemcsak a fizikai testet, hanem annak energetikai szerveződését, a lelki és szellemi folyamatokat és ezek összefüggéseit is. Olyan szintjét mutatták meg az energetikai érzékelésnek, amellyel korábban nagyon ritkán találkoztam.
Ami azonban talán még ennél is nagyobb hatással volt rám, az a hozzáállásuk. Ilyen tudás mellett könnyű lenne valamiféle mester szerepébe kerülni, Cliffnél és Dinahnál azonban ennek szinte az ellenkezőjét tapasztaltam. Mindketten rendkívül szerények, alázatosak a shiatsuval szemben, és nagyon erős bennük a szándék, hogy a tanítvány valóban fejlődjön. Nem azt várják, hogy az ember ugyanott tartson, ahol ők, hanem abból indulnak ki, ahol éppen van, és onnan segítik tovább. Ráadásul ezt nemcsak jó szándékkal, hanem rendkívüli pedagógiai érzékkel is teszik – például Cliff egyszerre szemléletes és vicces rajzai az energetikai világról mélyen a retinámba égtek.
Cliff egyik nagy érdeme számomra az, hogy megpróbálta taníthatóvá tenni azt, ami könnyen valamiféle megfoghatatlan „különleges képességként” jelenhetne meg. Munkájában különböző scanning módszereket használ, ilyen többek között a Whole Body Scanning vagy a Meridian Scanning. Ezek már jelentősen túlmutatnak azon, amit hagyományosan shiatsu diagnosztikának nevezünk. A Masunaga-féle hara-diagnózisban például a has különböző területeinek minőségét érzékeljük, és ezek viszonyából következtetünk arra, mely energetikai funkciókkal érdemes dolgoznunk. Cliff rendszerében ennél sokkal szabadabban használjuk az érzékelésünket, és nem feltétlenül egy előre meghatározott térképen keresünk valamit, hanem az egész embert érzékeljük, figyelve arra, hol és milyen szinten jelenik meg valami, ami felhívja magára a figyelmet.
Elsőre mindez talán misztikusan hangzik, a gyakorlatban azonban egyáltalán nem feltétlenül az. Egy gyakorlott terapeuta kezelés közben amúgy is rengeteg olyan információt érzékel, amelyet nem mindig tud azonnal szavakba önteni. Érezzük a szövetek tónusát, rugalmasságát, hőmérsékletét, a légzés változásait, a kliens apró reakcióit, az egyes területek közötti kapcsolatokat, és egy idő után azt is, hogy egy érintésre hogyan reagál az egész rendszer. Cliff munkája ezt a képességet fejleszti tovább igen magas szintre, miközben módszereket is ad ahhoz, hogy mindez ne valamiféle homályos intuíció maradjon.
Egy másik módja annak, ahogy az emberre nézünk
Talán ez az egyik legfontosabb változás, amit Cliff és Dinah tanítása hozott a saját munkámban. Természetesen korábban sem gondoltam úgy a klienseimre, mint pusztán fizikai testekre. A shiatsu eleve holisztikus szemléletű módszer, és több mint húsz évnyi gyakorlat után – és a Buddhista tanítói praxisommal – számomra sem volt új gondolat a testi és tudati folyamatok összefüggése. Magma is ezzel a szemlélettel dolgozom régóta. Mégis máshogyan nézek ma egy emberre. A fizikai, lelki, szellemi és spirituális szinteket sokkal kevésbé különálló területekként látom, inkább ugyanannak az embernek különböző megjelenési szintjeiként, amelyek folyamatos kölcsönhatásban állnak egymással.
Ezzel együtt a kezelés kérdése is megváltozik. Nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy hol van a probléma, vagy milyen technikát tudok alkalmazni rá. Sokszor érdekesebb kérdés, hogy milyen szinten szerveződik az a mintázat, amit éppen érzékelek, és hol lehet vele a legpontosabban kapcsolatot teremteni. Számomra ezen a ponton vált sokkal érthetőbbé Masunaga is.
Korábban a Masunaga-meridiánokra elsősorban úgy tekintettem, mint a klasszikus meridiánrendszer kiterjesztésére, ami lehetőséget ad a finomabb energiaműködések érzékelésére. Ez praktikus megközelítés, és egy bizonyos szintig működik is. Cliff tanítása után azonban számomra ez már kevés, mert Masunaga rendszere ennél sokkal, de sokkal radikálisabb módon gondolkodik arról, mi is egy meridián.
Ha például a Tüdő energiaminősége nemcsak a klasszikus karon futó pályán, hanem a lábon, a törzsön vagy más területeken is érzékelhető, akkor a meridián valójában nem maga a vonal. A vonal inkább egy megjelenési lehetőség, a mögötte lévő energetikai funkció pedig ennél sokkal nagyobb. Innen nézve Masunaga kiterjesztett meridiánrendszere nem egyszerűen egy nagyobb térkép, hanem átmenet egy klasszisokkal szabadabb energetikai gondolkodás felé. Pauline Sasaki és később Cliff Andrews munkája számomra ennek a gondolatnak a logikus továbbfejlődése, és ez az egyik legerősebb felismerés, amit Cliff tanítása adott nekem.
Mit kezdünk azzal, amit érzékelünk?
A finom energetikai érzékeléssel kapcsolatban azonban van egy fontos probléma. Minél finomabb szinten dolgozunk, annál nehezebb eldönteni, hogy valóban a kliensről érzékelünk-e valamit, vagy a saját elképzeléseinket vetítjük rá. Ha egy izom feszes, azt viszonylag egyszerűen ellenőrizhetjük, és ha egy ízület mozgása beszűkült, azt is. Ha azonban azt mondom, hogy valamilyen energetikai mintázatot érzékelek, már sokkal könnyebben tévedhetek. Szerintem ez megkerülhetetlen kérdés minden olyan terápiában, amely a finom érzékelést használja.
Éppen ezért számomra Cliff munkájának egyik legértékesebb része nem önmagában az, hogy mennyire finoman képes érzékelni, hanem az érzékelés folyamatos ellenőrzése is. Érzékelek valamit, kapcsolatot teremtek vele, majd visszaellenőrzöm, hogy történt-e változás. Ez érdekes módon nagyon közel áll ahhoz a gondolkodáshoz, amit az elmúlt másfél évtizedben a funkcionális oszteopátiából is tanultam: vizsgálat, kezelés, vissza-vizsgálat. Nem ugyanazokkal a modellekkel dolgozunk, de a terápiás gondolkodás logikája nagyon hasonló.
Ez számomra különösen értékessé teszi Cliff megközelítését, mert a finom energetikai érzékelés így nem válik öncélúvá. Nem az a lényeg, hogy milyen különleges dolgokat vagyunk képesek érzékelni, hanem az, hogy ezek az információk segítenek-e pontosabban dolgozni a klienssel. Cliff és Dinah konkrét visszajelzései az én kezeléseimmel és shiatsummal kapcsolatban ebből a szempontból is rendkívül sokat adtak. Voltak területek, ahol megerősítettek abban, ahogyan addig dolgoztam, voltak gyengeségeim, amelyekre rámutattak és segítettek javítani rajtuk, és természetesen kaptam olyan teljesen új megközelítéseket is, amelyek korábban nem tartoztak a munkámhoz.
Akinobu Kishi – egy másik út Masunaga után
Egészen más úton, de érdekes módon hasonló kérdésekhez jutott el Akinobu Kishi. Kishi Namikoshi iskolájában tanult shiatsut, majd Masunaga Iōkai központjában folytatta tanulmányait, és mintegy tíz éven keresztül dolgozott Masunaga mellett. Később fokozatosan eltávolodott a shiatsu hagyományos rendszerétől, tanulmányozta a Seitait és más japán gyógyító tradíciókat, majd kialakította saját megközelítését, amely Sei-Ki Sohóként vált ismertté.
Egy 2010-es Ohashi tanfolyamon találkoztam egy kollégával, aki belgiumban tanult Sei-ki-t és ő keltette fel az érdeklődésemet Kishi munkássága iránt. Kishi mára azért is különösen érdekes számomra Cliff munkája mellett, mert mintha ugyanannak a kérdésnek két ellenkező irányú megközelítését képviselnék. Cliff egyre finomabban rendszerezi az érzékelést, Kishi pedig egyre inkább elhagyja a rendszereket, a meridiánokat, a diagnosztikai kategóriákat és az előre meghatározott technikákat. A Sei-Kiben központi jelentőségűvé válik a rezonancia és a jelenlét. Nem feltétlenül akarunk valamit csinálni a klienssel, hanem kapcsolatot teremtünk, érzékelünk, és lehetőséget adunk arra, hogy a rendszer maga mutassa meg a változás irányát.
Ez első látásra meglehetősen távolinak tűnik Cliff részletesen kidolgozott módszereitől, mélyebben nézve azonban számomra ugyanannak a fejlődési folyamatnak két változata. Mindketten Masunaga örökségéből indulnak ki, mindketten túllépnek azon, hogy a shiatsu meridiánvonalak mechanikus kezelése legyen, és mindketten egyre nagyobb jelentőséget adnak a terapeuta érzékelésének, jelenlétének és annak a kapcsolatnak, ami két ember között a kezelés során létrejön. Cliff ehhez egyre pontosabb térképeket készít, Kishi pedig mintha azt mondaná, hogy ha már elég jól ismerjük a tájat, néha tegyük el a térképet.
Kell-e térkép?
Ez számomra a shiatsu fejlődésének egyik legizgalmasabb kérdése. A kínai gyógyászat létrehozta a meridiánok térképét, Namikoshi részletes pontrendszerrel dolgozott, Masunaga kiterjesztette a meridiánokat és létrehozta saját hara- és hátdiagnosztikai térképét, Pauline Sasaki tovább tágította a modellt, Cliff Andrews pedig az érzékelés különböző szintjeit és módjait kezdte rendszerezni. Kishi viszont egy ponton azt kérdezi, mi történik akkor, ha már nincs szükségünk a térképre.
Ezzel természetesen óvatos lennék. Egy kezdő terapeuta térképek nélkül nem lesz szabadabb, csak elveszett. Meg kell tanulnunk az anatómiát, a meridiánokat, a hara-diagnózist, a technikákat és a kezelési alapelveket. Sok ezer óra gyakorlás során pedig lassan ezekből alakul ki az a tapasztalat, amely később lehetővé teszi, hogy bizonyos helyzetekben elengedjük őket. A szabadság tehát nem ugyanaz, mint amikor nincsen rendszerünk, hanem talán inkább az, amikor már nem a rendszer határozza meg minden lépésünket.
Tanulni és tanítani
Cliff és Dinah munkája számomra nemcsak terapeutaként volt meghatározó, hanem oktatóként is nagyon erősen hatott rám. Korábban is arra törekedtem, hogy amit tudok, azt ne rejtsem el a diákjaim elől. Soha nem szerettem azt a tanári hozzáállást, amely valamiféle titkos, magasabb tudás látszatát fenntartva adagolja az információt, hogy a tanítvány érezze, milyen messze van még a mestertől. Cliff és Dinah ennek éppen az ellenkezőjét képviselik. Azt tapasztaltam náluk, hogy valóban mindent megtesznek azért, hogy a tanítvány fejlődjön, és nem saját magukat akarják megmutatni, hanem a tanítványt akarják jobbá tenni.
Cliff Pauline Sasakiról szóló történeteiben ugyanezt a hozzáállást ismertem fel: a szerénységet, a kliens iránti tiszteletet, a shiatsu iránti alázatot és bizalmat és azt, hogy a tudás nem valami, amit birtokolni és őrizni kell, hanem valami, amit tovább kell adni. Ez engem oktatóként is erősen megerősített abban az irányban, amelyet korábban is követtem. Ugyanakkor Cliff tanítási módszereiből számos olyan új elemet is kaptam, amelyet szívesen beépítek a saját oktatásomba és az iskolám módszertanába, mert látom, milyen mélységet és hatékonyságot hoznak az érzékelés fejlesztésében.
A shiatsut ugyanis nem lehet pusztán elmagyarázni. Természetesen szükség van elméleti tudásra, anatómiai és energetikai térképekre, technikai pontosságra, de mindez önmagában kevés. A tanulónak előbb-utóbb meg kell tanulnia érzékelni is, és ebben az oktató feladata már nem egyszerűen az információ átadása, hanem olyan helyzetek létrehozása, amelyekben a tanítvány saját tapasztalatokat szerezhet. Cliff és Dinah ebből a szempontból is nagyon sok újat mutattak nekem.
Merre fejlődik a shiatsu?
Amikor évekkel ezelőtt a shiatsu különböző irányzatairól írtam, elsősorban azt láttam, hogyan integrál a nyugati shiatsu egyre több más módszert: oszteopátiát, kranioszakrális terápiát, pszichológiai megközelítéseket, jógát és különböző energetikai rendszereket. Ma ennél egy másik folyamat talán még jobban érdekel. Nem az, hogy mit lehet még hozzátenni a shiatsuhoz, hanem az, hogy milyen mélyre lehet menni abban, ami eleve benne van.
Pauline Sasaki, Cliff Andrews és Akinobu Kishi számomra ebben különösen fontosak. Nem egyszerűen újabb technikákat tettek Masunaga rendszeréhez, hanem mindhárman azt vizsgálták, mi van a térkép mögött. Mit jelent valójában egy meridián, mit érzékelünk, amikor megérintünk valakit, mi történik két ember között egy kezelés során, és mennyire mélyen vagyunk képesek érzékelni azt az embert, aki előttünk van.
A Cliff-fel és Dinah-val való találkozás számomra azért volt különösen fontos, mert elsősorban nem új módszereket tanultam tőlük. Bizonyos dolgokban megerősítettek, amelyek felé magam is régóta haladtam, más területeken megmutatták a gyengeségeimet és segítettek javítani rajtuk, valamint olyan új lehetőségeket is megmutattak, amelyekről korábban nem tudtam. Közben pedig Masunaga munkássága, amelyről azt gondoltam, hogy több mint húsz év shiatsu után már elég jól értem, újra kinyílt előttem.
Talán ezt tartom a valóban nagy tanítók egyik ismérvének. Nem azt éreztetik velünk, milyen keveset tudunk hozzájuk képest, hanem megmutatják, hogy abból, amit már ismerünk, mennyivel többet lehet még meglátni.
© Demeter Péter – 2026. – Minden jog fenntartva.